Az ádáz és kimerítő februári harcok után a márciusi moszkvai békekötéssel véget ér a téli háború

Az 1939. decemberi és 1940. januári előzmények

1939. decemberében Sztálin és a szovjet vezérkar várakozásai ellenére a Vörös Hadsereg nem volt képes néhány hét alatt szétverni a finn hadsereget és elfoglalni Finnországot, sőt a makacsul védekező finnek gyorsan megállítják a szovjet előretörést és jelentős veszteséget okoznak nekik. A sikertelenség miatt Sztálin 1939. december 28-án leállítja a támadó hadműveleteket amíg megoldást nem találnak a kialakult helyzet megoldására. A szovjet csapatok beássák magukat, az elszakadt, bekerített és magukra maradt egységeket pedig a finnek számolják fel egymás után. Sztálin meneszti a hadművelet kidolgozóját és irányítóját Kloment Vorosilov marsall hadügyi népbiztost és a helyére Szemjon Tyimosenko marsallt nevezi ki, aki már a háború előtt sem értett egyet Vorosilov stratégiájával és nagyobb mértékű hadianyag koncentrációt, erősebb tüzérségi előkészítést és a front szűk szakaszain a Vörös Hadsereg legerősebb alakulataival végrehajtott áttörést javasolt.

Tyimosenko a négy finnországi front közül a karéliai-földszorosit jelöli ki mint elsődlegest, ahol az áttörést meg kell valósítani a Mannerheim védelmi vonalon keresztül. 1940. januárját ennek a nagyszabású támadásnak az előkészítésével tölti. A Vörös Hadsereg egységeit átszervezi. Az eddig itt harcoló 7. hadsereg mellett felállítja a 13. hadsereget is, aminek a hadműveleti területe a földszoros keleti oldalán a Taipale és a Munasuo-mocsár közötti 16 kilométeres frontszakasz lesz. A 7. hadsereg hadműveleti szakasza a továbbiakban a nyugati szakaszon Summa térségében lesz. A hadosztályokat pihenteti és feltölti, hatalmas mennyiségű fegyverzetet és hadianyagot kapnak utánpótlásként. Egy hónap alatt a korább a földszoroson harcoló 10 hadosztály mellé további 16 érkezik, valamint hét harckocsi dandár, amik összlétszáma így január végére eléri a 600.000 főt, amivel szemben nyolc finn hadosztály 150.000 katonája áll védelemben.

A felkészülés közben a finn védelmet sem hagyja pihenni. Minden nap légi- és tüzérségi bombázással árasztják el a Mannerheim védelmi vonalat, különösen a bunkereket és az erődítményeket, valamint néhány század gyalogság erővel rajtaütéseket hajtanak végre. A finnek kénytelenek napközben a bombázásokat az erődítményeikben átvészelni, majd éjszaka kijavítani a nap közben keletkezett károkat. Mivel nem rendelkeznek kellő erővel, így nem tudnak visszatámadni, tüzérségük pedig olyan kevés gránáttal rendelkezik, hogy a parancs szerint csak kritikus helyzetben nyithatnak tüzet. Ez az első világháborúra emlékeztető lövészárok harc megviseli a finneket. Igaz, hogy csak nagyjából 3.000 főt vesztenek az egy hónap alatt, de a mindennapos bombázás, a pihenés hiánya, a feszültség megterheli a katonákat.

Az 1940. februári harcok és a békeszerződéshez vezető események

A szovjet támadás 1940. február 1-én indul meg erőteljes tüzérségi előkészítéssel. Már az első napon 300.000 légi- és tüzérségi gránátot zúdítanak a finn védelmi vonalra, amit még kilenc napon át megállás nélkül folytatnak. Mindeközben a szárazföldi egységek folyamatosan rohamoznak, hogy áttörjék a védelmet. A decemberi taktikával ellentétben a szovjet tankok most kisebb csoportokban, erős gyalogsági fedezet mellett támadnak, így a finnek nem tudják alkalmazni a motti taktikát, nem tudják szétválasztani őket és egyesével megsemmisíteni. A pusztító bombázás és a február 11-én indított nagy erejű szovjet támadás végül meghozza eredményét és a summai szakaszon sikerül áttörniük a védelmet. Másnap a finnek két zászlóalj erővel ellentámadást indítanak a betörés felszámolására, de a szovjet tüzérség és harckocsik visszaverik őket. A szovjetek egy több helyen törnek be a védelmi vonalba és semmisítik meg a finn erődítéseket és bunkereket. Február 12-én sikerül felrobbantaniuk a védelmi vonal kulcsfontosságú elemét az Sj 5 jelű bunkert is. Mannerheim marsall átlátva a helyzet tarthatatlanságát elrendeli az általános visszavonulást a Mannerheim védelmi vonalból az északra kiépített második, „V” védelmi vonalba. Ekkorra a Karéliai-földszoroson harcoló szovjet erők túlnyomó része a summai térségben harcol, óriási nyomást fejtve ki a finn védelemre. Céljuk Viipuri, a térség legnagyobb finn városának és egyben jelentős közlekedési csomópontjának az elfoglalása, ami után megnyílna az út Finnország belsejébe.

Ezzel egy időben megkezdődnek a béketárgyalások is a szovjetek és a finnek között. Február 12-én Väinö Tanner finn külügyminiszter Stockholmba utazik, hogy tárgylásokat kezdjen a szovjet diplomatákkal. Mindkét felet sürgeti az idő, mivel a finn hadsereg kezd kimerülni, de a szovjetek is jelentős veszteségeket szenvednek. Moszkván egyébként is nagy a politikai nyomás, hogy a decemberi fiaskó után sikeres hadjárattal fejezze be a háborút. Erre nincs sok ideje, mert egyre nagyobb a lehetősége egy angol-francia beavatkozásnak, valamint a tavasz is közeleg, amikor az olvadások miatt a mocsárrá változó finn erdőségekben ragadhat a Vörös Hadsereg.

A másodlagos védelmi vonalat február 21-ig tudják tartani a finnek, majd ebbe is betörnek a szovjet harckocsik és gyalogság. Február 22-én a szovjet 43. hadosztály a befagyott Finn-öblön keresztül támadva elfoglalja a Lasisaari és Koivisto szigeteket. Február 25-én a szovjetek átadják békefeltételeiket a finn diplomatáknak. Másnap a „V” védelmi vonalon áttört és Viipuri irányába előretörő szovjet egységek megállítására a finn 23. hadosztály 8 db Vickers Mk E harckocsival megerősítve ellentámadást indít, de nem járnak sikerrel és minden harckocsijukat elvesztik. A szovjetek ekkorra már Viipuri bekerítésével fenyegetnek, így a védelmi vonalból visszavonják a finn egységeket a város közvetlen védelmére. Február 29-én szovjet csapatok kelnek át a befagyott Finn-öblön és szállnak partra Viipuritól 20 kilométerre nyugatra, de a finneknek ideiglenesen sikerül feltartóztatni őket. Ugyanezen a napon a finnek jelzik a szovjet diplomatáknak, hogy elfogadják a néhány nappal korábban felajánlott békefeltételeket. 1940. március 3-án a szovjetek általános és nagy erejű támadást indítanak Viipuri bevételére és március 5-én sikerül betörniük annak elővárosába. A helyzet kétségbeejtő a finnek számára, a város és védői nem képesek már sokáig kitartani, ezért fegyverszünetet kérnek a szovjetektől. Ezt ők elutasítják, mert a város elfoglalásának küszöbén továbbra is fenn akarják tartani a nyomást a finn kormányon a minél jobb békefeltételek kiharcolása miatt. Március 6-án finn diplomácia delegáció érkezik Moszkvába, majd másnap Risto Ryti miniszterelnök is, hogy mihamarabb aláírják a békeszerződést. Március 9-re a helyzet annyira súlyossá válik, hogy Mannerheim marsall a finn kormánynak az azonnali megadást javasolja mint egyetlen lehetőséget, hogy elkerüljék a még nagyobb pusztítást és a szovjetek betörését Finnországba. Végül Kyösti Kallio finn elnök felhatalmazása után március 12-én a moszkvai finn delegáció aláírja a békeszerződést aminek értelmében másnap finn idő szerint délelőtt 11:00-kor életbe lép a tűzszünet a két fél között. A harcok egészen az utolsó percig folynak, mert a szovjetek szeretnének minél nagyobb területet megszerezni a háború vége előtt.

A moszkvai békeszerződés

A kiszolgáltatott helyzetben aláírt moszkvai békeszerződés súlyos területi és gazdasági következményekkel jár Finnországra nézve. A Szovjetunióhoz csatolják a Karéliai-földszoros finnországi területeit – köztük Viipuri városát -, jelentős területeket Ladoga-Karéliában és a Salla régióban, valamint a Suursaari, Tytärsaari és Koivisto szigeteket a Finn-öbölben és a Kalastajansaarento-félszigetet a Barents-tenger partján. Emellett a Hanko-félszigetet 30 évre bérbe kell adniuk a szovjeteknek, akik katonai bázis hoznak ott létre.

Ezzel Finnország elveszti területe 11%-át, ipari kapacitása 30%-át és 422.000 embernek kell elhagynia otthonát, hacsak nem akar szovjet fennhatóság alá kerülni. Finnország vesztesége így közel kétszer akkora mint a háború előtti szovjet követelés, ami miatt végül kitört a szovjet-finn téli háború. A finn kitelepítések már a békeszerződés másnapján meg is kezdődnek, valamint a finn parlament még formális aktusként 1940. március 15-én 145 „igen” és 3 „nem” szavazattal elfogadja a moszkvai békeszerződést.

Finnország és a finn hadsereg keményen és szívósan küzdött a háború során, de az erős ipari háttér és a hathatós külföldi segítség hiányában alul maradt a Szovjetunió és a Vörös Hadsereg számbeli és ipari kapacitási fölénye miatt. Végül a békeszerződés ebben az esetben sem hoz megnyugvást az egyébként is forrongó világban. A háború a szovjetek és a finnek között 1941. nyarán ismét kiújul és 1944. szeptember 19-ig folytatódik a folytatólagos háború keretében.