1944. június 10. szombat
A szovjet szárazföldi erők is megindulnak a finnek ellen
Az előző napi heves légi és tüzérségi előkészítést követően a szovjet 21. hadsereg támadó ékének, a 30. gárda hadtest rohamával megindul a szovjet szárazföldi támadás a finn Fő védelmi vonal Valkeasaari szakasza ellen. A területet a finn 10. hadosztály 1. gyalogos ezrede védi. Az előző nap során a tüzérség által megtépázott védelmet a szovjetek gyorsan áttörik és betörnek a vonal mögé, valamint megkezdik a vonal többi szakaszának is a felszámolását.
1944. június 11. vasárnap
Hadrendbe áll a USS Missouri csatahajó
Az amerikai haditengerészet (US Navy) hadrendbe állítja legújabb Iowa osztályú csatahajóját a USS Missourit (BB-63). Az osztály már három egységgel rendelkezik, a USS Iowaval, a USS New Jerseyvel és a USS Wisconsinnal. Két másik egység a USS Illinois és a USS Kentucky még építés alatt áll.
A USS Missouri gerincét 1941. január 6-án fektették le a Brooklyn Navy Yard hajógyárban és 1944. január 29-én bocsátották vízre. A hajó keresztelését Mary Margaret Truman, Harry S. Truman, Missouri állam szenátorának lánya végezte. A csatahajó vízkiszorítása 45.000 tonna, hossza 270 méter, szélessége 30 méter, merülése 8,8 méter. Legénysége 2.700 fő. Maximális sebessége 33 csomó (61 km/óra). Fő fegyverzete 9 db 16 hüvelykes (406 mm) /50 kaliberes Mark 7 hajóágyú, 3 toronyban elhelyezve. Az ágyúk 1.200 kilogrammos gránátot képesek 32 kilométeres távolságba kilőni. Másodlagos fegyverzete 20 db 5 hüvelykes (127 mm) /38 kaliberes Mark 12 ágyú. A kor szükségleteinek megfelelően jelentős légvédelmi fegyverzettel rendelkezik, 80 db 40mm /56 kaliberes, valamint 49 db 20mm /70 kaliberes légvédelmi gépágyúval. Övpáncélzata 310 mm, a fedélzeté 190 mm, a berbettáké 290 mm-től 440 mm, a fő lövegtornyoké pedig 500 mm. A hajó jelenleg a Virginia állam béli Norfolkban állomásozik.
1944. június 12. hétfő
Kialakul az egységes hídfő Normandiában
Egy héttel a partraszállás után a 6 szövetséges hadosztálynak sikerül egységes hídfővé alakítani az 5 partraszállási partszakaszt. Ezzel egy összefüggő 80 kilométeres frontot hoznak létre ami mögött már 326.000 katona és 54.000 harcjármű sorakozik fel. Mindemellett folyamatosan áramlik az utánpótlás, a felszerelés és további alakulatok a hídfőbe, ahonnan két irányba kell majd kitörniük. A brit erőknek kelet felé Caen irányába, hogy elfoglalják a fontos közlekedési csomópontnak számító várost. Az amerikai erőknek pedig nyugat felé, hogy a szintén fontos közlekedési csomópont Saint Lo városát elfoglalják, valamint Cherbourg kikötővárosát a Cotentin-félszigeten amivel mélymerülésű hajók fogadására alkalmas kikötőhöz jutnának.
Ganju Lama kiérdemli a Viktória Keresztet
A 19 éves indiai származású Ganju Lama, a 7. gurkha lövész ezred 1. zászlóaljának lövésze az indiai Ningthoukhongnál a harcban kitüntetve magát kiérdemli a Viktória Keresztet.
Amikor az ezrede B századát heves japán gyalogsági és harckocsi gépfegyvertűz szögezi le, Ganju Lama egymaga tör előre az ellenség felé PIAT páncéltörő gránátvetőjével. Eközben súlyosan megsebesül mindkét kezén – az egyik csuklója el is törik -, de sikerül 30 méterre megközelítenie a harckocsikat amik közül kettőt kilő. Ezután a menekülni próbáló harckocsizókat is feltartóztatja amíg bajtársai a segítségére nem sietnek, majd csak ezután hagyja, hogy a sebeit ellássák.
1944. június 13. kedd
Megkezdődik London terrorbombázása
A német hadsereg megkezdi London bombázását az új V1 (Vergeltungswaffe 1) szárnyasbombákkal. A rakétákat francia- és holland tengerparti kilövőbázisokról indítják útjukra. A fegyver 850 kg robbanóanyag 250 kilométerre való célbajuttatására képes. Meghajtásáról egy Argus As 109-014 típusú sugárhajtómű gondoskodik. Maximális sebessége 640 km/óra, repülési magassága 600-900 méter. Irányításáról egy giroszkópos rendszer gondoskodik, ami a fegyver irányban tartását tudja elvégezni. A célpontba csapódást az üzemanyag mennyiségével szabályozzák – amikor kifogy az üzemanyag a fegyver lezuhan. Emiatt meglehetősen pontatlan fegyver és csak stratégiai bombázásra alkalmas.
A német páncélos ász megtizedeli a briteket
Michael Wittmann SS-Obersturmführer, a schwere SS-Panzer-Abteilung 101 (101. SS nehéz páncélos zászlóalj) 2. századának parancsnoka és a német haderő harckocsi ásza, a normandiai Villers-Bocage közelében egyetlen ütközetben a brit 7. harckocsi hadosztály 25 páncélosát és egyéb járművét pusztítja el.
A 101. SS nehéz páncélos zászlóaljat 1944. június 7-én irányítják Párizs közeli állomáshelyéről a normandiai frontra, ahová a szövetségesek folyamatos légitámadásai és a francia ellenállók szabotázsai miatt csak 5 nap alatt jut el. Ekkorra a Gold és Omaha partszakaszon védekező német 352. gyalogos hadosztály kimerül és hátrálni kezd. Az így keletkezett 12 kilométeres rést a Panzer-Lehr-Division és a 12. SS-Panzer-Division „Hitlerjugend” hadosztályok zárják le. A nehéz páncélos zászlóalj az egyetlen tartalék és a két hadosztály mögött állomásozik. Michael Wittmann százada június 12-én éjjel érkezik Villers-Bocage térségébe. Június 13-án a brit 7. páncélos hadosztály páncélozott oszlopa tűnik fel a város közelében, mivel a britek itt találtak egy védelmi rést amin áttörhettek. Wittmannt meglepik a britek, nincs ideje hadrendbe állítani századát, így magányos Tigris harckocsijával (Panzerkampfwager VI) indít ellentámadást. Módszeresen előretörve egymás után pusztítja el az útjába kerülő brit harckocsikat, féllánctalpasokat és szállítójárműveket, míg saját harckocsiját is mozgásképtelenné nem teszi egy páncélelhárító ágyú a város központjában. Tettével sikerül megakasztania a brit áttörést és stabilizálni a frontvonalat, amiért felterjesztik a Kardok ékesítményre Lovagkeresztjéhez, valamint javasolják előléptetését SS-Hauptsturmführerré.
1944. június 15. csütörtök
Amerikai partraszállás Saipanon
Reggel 7.00-kor 8.000 amerikai tengerészgyalogos indul meg a Mariana-szigetekhez tartozó Saipan szigete ellen. Az előkészítő légicsapásokat és a tengeri ágyúzást már három nappal korábban megkezdte az amerikai haditengerészet.
Az előzmények
A Mariana-szigetek a Japán anyaország előtti utolsó védelmi vonal részét képezik, ezért megerősített japán védelem található rajtuk. Saipan szigetén 30.000 fős japán helyőrség állomásozik, aminek legnagyobb részét a Japán Birodalmi Hadsereg 43. hadosztálya alkotja és kiépített tengerparti védművekkel, partvédelmi tüzérséggel és földalatti erődítményekkel rendelkezik. Repterén jelenleg csak 50 db harcigép állomásozik, mivel a japán hadvezetés a délebbre fekvő Karolina-szigeteken vagy a Palau szigetcsoporton várta a következő amerikai támadást. Az amerikai hadvezetés viszont direkt megkerüli ezeket a szigeteket, így elszigetelve azokat és elvágva őket az utánpótlástól és majd csak később tervezi azok elfoglalását. A Mariana-szigetek elfoglalása azt is jelentené, hogy az amerikaiak olyan légibázishoz jutnának ahonnan a B-29 bombázóik már elérnék a Japán anyaország légterét. Ezért is kiemelten fontos mindkét félnek a szigetek birtoklása. Az amerikai expedíciós haderő hadihajói 1944. június 5-én hajóztak ki Pearl Harborból az amerikai 2. és 4. tengerészgyalogos és a 27. gyalogos hadosztályokkal a fedélzetükön. Az előkészítő tengeri ágyúzás során június 13-án 15 hadihajó 165.000 gránátot lő ki a parti védelemre és a tengerpartra, hogy felszámolják az aknamezőket. Másnap 19 hadihajó folytatja a bombázást teljesen addig míg ki nem fogynak a lőszerből.
Az első nap a szigeten
Reggel 9 órára az első hullámban érkező tengerészgyalogosok megvetik a lábukat a sziget nyugati partján. 11 hadihajó, köztük 2 csatahajó biztosítja a tűztámogatást részükre. A japán tüzérség 20 kétéltű amerikai tankot lő ki. A nap során folyamatosan érkeznek a hídfőbe a két tengerészgyalogos hadosztály egységei, valamint a hadianyag. A nap végére a hídfő 10 kilométer széles és 1 kilométer mély. Az éjszaka során a japán védők rohamot indítanak az amerikai csapatok ellen, de súlyos veszteséget szenvednek és visszaverik őket.
A japán hadvezetés meglátja a lehetőséget
A japán hadvezetés egészen június 12-ig nem is számított a sziget elleni támadásra, amikor is megkezdődtek az előkészítő légicsapások. A japán haditengerészet vezérkari főnöke Soemu Tojoda admirális viszont lehetőséget lát a helyzetben az összevont amerikai haderő megtámadására. Ezen a napon parancsot ad az A-Go harccsoportnak a kihajózásra a Mariana-szigetek felé.
A harccsoport
- a Taiho, Shokaku és Zuikaku repülőgéphordozókból,
- a Ryuho, Chitose, Chijoda és Zuiho könnyű repülőgéphordozókból,
- a Junjo és Hijo utasszállító tengerjárókból átalakított repülőgéphordozókból,
- a Jamato, Musashi, Kongo, Haruna és Nagato csatahajókból,
- valamint 13 nehézcirkálóból, 6 könnyűcirkálóból, 27 rombolóból, 24 tengeralattjáróból és 6 üzemanyagszállítóból áll.
Tojoda a Taihot nevezi ki zászlóshajójává, ami a japán haditengerészet legmodernebb repülőgéphordozója és ez az első hordozójuk aminek a felszállófedélzete teljesen páncélozott.
Az amerikaiak felfedezik a harccsoportot
A flottát már az első nap felfedezik az amerikai tengeralattjárók. A USS Flying Fish 18.35-kor repülőgéphordozó és csatahajó köteléket észlel a Fülöp-szigeteki San Bernardino szorosnál. Egy órával később a USS Seahorse csatahajó és cirkáló köteléket fedez fel a szintén Fülöp-szigeteki Mindanao szigettől 320 kilométerre keletre. Mivel az amerikai tengeralattjáróknak az észleléseket először jelenteniük kell és csak parancsra támadhatnak , ezért mindkét hajó az este beálltával a felszínre emelkedik és rádión jelenti a látottakat.
Az amerikai 58. csapármérő erő is a Mariana-szigetek felé indul
A csendes-óceáni flotta főparancsnoka, Chester Nimitz admirális és az amerikai 5. flotta parancsnoka, Raymond Spruance admirális a rádióüzenetek alapján valószínűsíti a japánok szándékait és Spruance parancsot ad az amerikai 58. csapásmérő erőnek (Task Force 58), hogy induljon a Saipantól nyugatra elterülő vizekre a japán flotta útjába.
A Task Force 58 az alábbi csapásmérő csoportokból tevődik össze:
- Task Group 58.1 (TG-58.1) – USS Hornet (CV-12) és USS Yorktown (CV-10) repülőgéphordozók és a USS Belleau Wood (CVL-24) és USS Bataan (CVL-29) könnyű repülőgéphordozók
- Task Group 58.2 (TG-58.2) – USS Bunker Hill (CV-17) és USS Wasp (CV-18) repülőgéphordozók és a USS Cabot (CVL-28) és USS Monterey (CVL-26) könnyű repülőgéphordozók
- Task Group 58.3 (TG-58.3) – USS Enterprise (CV-6) és USS Lexington (CV-16) repülőgéphordozók és a USS San Jacinto (CVL-30) és USS Princeton (CVL-23) könnyű repülőgéphordozók
- Task Group 58.4 (TG-58.4) – USS Essex (CV-7) repülőgéphordozó és a USS Langley (CVL-27) és USS Cowpens (CVL-25) könnyű repülőgéphordozók
- Task Group 58.7 (TG-58.7) – USS Washington, USS North Carolina, USS Indiana, USS Iowa, USS New Jersey, USS South Dakota, USS Alabama csatahajók és 8 nehézcirkáló
Az öt csoport kíséretét 13 könnyűcirkáló, 58 romboló és 28 tengeralattjáró biztosítja.
A TF-58 parancsnoka Marc Mitscher altengernagy, zászlóshajója a USS Lexington, míg Spruance admirálisé a USS Indianapolis nehézcirkáló.
A szovjetek áttörik a második finn védelmi vonalat is
A finn Fő védelmi vonal egy nap alatt történt áttörése után a szovjet 21. hadsereg már június 13-án elérte a második védelmi vonalat, a VT vonalat Kuuterselkänál, aminek az áttöréséhez két napra volt szüksége.
forrás: wikipedia
A szovjet 23. hadsereg a VT vonal Siiranmäkii szakaszán próbál áttörni, ahol a finn védők először vetik be a német hadseregtől kapott Panzerfaust és Panzerschreck páncéltörő fegyvereket. Ezen a szakaszon egyelőre még sikerül feltartóztatni a szovjet előrenyomulást.
Mindeközben a finnek rohamtempóban próbálják a VKT vonalat megerősíteni.
1944. június 17. szombat
Szabad Francia csapatok szállnak partra Elba szigetén
Nem sokkal éjfél után 270 hajóból álló szövetséges flotta éri el Elba szigetének partjait, fedélzetükön brit haditengerészeti kommandósokkal és a francia 9. gyarmati gyalogos hadosztállyal, akiknek a feladata a sziget elfoglalása.
A szigetet mindössze két német gyalogos zászlóalj és 60 db közepes és nagy kaliberű partvédelmi löveg védi. Elfoglalására elsősorban a tervezett dél-franciaországi partraszállás miatt van szükség. A szövetséges hadvezetés tervei szerint a Fejdísz Hadművelettel együtt május 25-én kellett volna megkezdeni a sziget elfoglalását, de mivel nem állt rendelkezésre kellő számú hajó, ezért elhalasztották míg a feltételek nem lesznek adottak. Hajnalban a kommandósok és a felderítők több kisebb csoportban szállnak partra, hogy kijelöljék a partraszállási zónákat és elhallgattassák a flottára veszélyt jelentő tüzérségi lövegeket. Hajnali 3.38-kor a németek felfedezik a hajóhadat és tüzet nyitnak rájuk, ami elől a hajók füstfüggönybe menekülnek. Reggel a főerők is megkezdik a partraszállást. A heves német ellenállás és tüzérségi tűz miatt egyes hullámoknak még a tengeren vissza kell fordulnia és más partszakaszt választania, így az utolsó egységek csak délután 2-kor szállnak partra. A német védelem a szárazföldön is meglehetősen heves és komoly veszteséget okoznak a brit kommandósoknak. A nap végére a francia erőknek sikerül a sziget belseje felé előretörni.
1944. június 19. hétfő
Vihar teszi tönkre a Mulberry „A” kikötőt Normandiában
A La-Manche csatornán dúló tengeri vihar lecsap Normandia partvidékére is és megtépázza a szövetségesek mobil kikötőrendszerét a Mulberryt. A vihar az amerikai Omaha partszakasznál felépített Mulberry „A”-t teljesen használhatatlanná teszi, így csak a brit partszakaszon Arromanchesnál álló Mulberry „B”-n juthat hadianyag a hídfőbe. Így még sürgetőbbé vált, hogy a szövetségesek mielőbb elfoglalják Cherbourg kikötőjét, ahol a mélymerülésű hajóik is kiköthetnének.
Eközben a hídfőből kitörni akaró brit erők heves harcokat vívnak Caen, míg az amerikaiak Saint Lo elfoglalásáért.
A nagy pulykavadászat
A Mariana-szigetektől nyugatra összecsap a saipani amerikai partraszálló erők ellen küldött japán csapásmérő flotta a védelmükre odairányított amerikai flottával. A japán hadihajóknak a Fülöp-szigetekről történő kifutását már június 15-én felfedezte két amerikai tengeralattjáró. Erre válaszul rendelte az amerikai hadvezetés a térségbe a TF-58 hadihajó köteléket. A japánok még nem tudják hogy felfedezték szándékukat, viszont az amerikaiak bár tudnak a japánokról, nem tudják hogy azok pontosan merre járnak. De a szerencse ismét az amerikaiak mellé szegődik.
forrás: wikipedia
Június 18-án éjfél előtt nem sokkal az egyik japán hadihajó megszegi a rádiócsendet amikor Jisaburo Ozava altengernagy, a japán csapásmérő flotta parancsnokának kódolt üzenetét közvetíti a Guamon állomásozó japán légierőnek. Az üzenetet az amerikaiak is veszik és ez alapján be tudják azonosítani a japán flotta helyzetét, ami 562 kilométerre nyugat-délnyugat irányban található a Task Force 58-hoz képest. A TF-58 parancsnoka Marc Mitscher altengernagy engedélyt kér a japán haderő megközelítésére, hogy reggelre minél közelebb legyen hozzá. De az amerikai 5. flotta parancsnoka Raymond Spruance admirális ezt elutasítja, mert az amerikai haderők elsődleges feladata a saipani inváziós erők fedezése, így a sziget közelében kell maradnia. Valamint tart attól is, hogy a rádióüzenet csak félrevezetés és megpróbálják elcsalni őket a szigettől.
A légicsata
Reggel Mitscher felderítő repülőgépeket küld ki a japán hajók keresésére. A japánok szintén felderítő repülőgépeket küldenek ki a Guam szigetén állomásozó 50 db repülőgépük közül. Ezek közül az egyik Mitsubishi Zero 5.50-kor felfedezi az amerikai köteléket és pilótája miután rádión jelentette a koordinátákat, az egyik kísérő rombolóra támad, de a légelhárítás lelövi.
A japánok a levegőbe küldik a guami gépeiket a felfedezett flotta ellen. Ezt az amerikaiak is látják radarjaikon és odairányítják a USS Belleau Wood 30 db F6F Hellcat vadászgépét, amik a sziget fölött heves légicsatába bonyolódnak a japánok frissen felszállt gépeivel, valamint a Rota szigetről érkezőkkel. Rövid idő alatt 35 db japán vadász zuhan le egy amerikai veszteség mellett. 9.57-kor a amerikaiak 240 kilométerre nagyszámú, nyugati irányból közeledő repülőgépet észlelnek radarjaikon. A Guam felett harcoló Hellcateket visszarendelik. 10.23-kor Mitscher szélbe fordítja hajóit és a levegőbe küldi vadászgépeit. Majd torpedóvetőit és zuhanóbombázóit is, amiket utána a flottától keletre a levegőben várakoztat azért, hogy elkerülje hogy a japán támadás a zsúfolt felszállófedélzetű anyahajókat érje. Mire az amerikai vadászok a levegőbe emelkednek az első japán hullám 68 gépe már csak 110 kilométerre van. De azok körözni kezdenek, hogy alakzatba rendeződjenek a támadás előtt. 10.36-kor a még mindig 110 kilométerre lévő japánokra lecsapnak a Hellcatek, amikből rövid idő alatt 25 gépet lőnek le egy elvesztése mellett. További 16 japán géppel a később érkező vadászok végeznek. A megmaradt 27 japán gép időközben eléri az amerikai flottát és megtámadja a hadihajókat. Néhány bombázónak sikerül betörnie a csatahajó kötelékbe és az egyiküknek eltalálnia a USS South Dakota fedélzetét, de nem okoz jelentős kárt a hadihajóban. 11.07-kor egy 107 gépből álló kötelék tűnik fel az amerikai radarokon. Ezek közül 70-et lőnek le még 100 kilométerre a flottától. A túlélőknek sikerül két repülőgéphordozón egy-egy közeltalálatot elérnie. Végül a nagy részükkel a légelhárítás és a vadászok végeznek és csak 10 gépnek sikerül elmenekülnie. 13.00-kor a harmadik japán hullám északi irányból támad 47 géppel. Közülük 7-et lőnek le 80 kilométerre a flottától. A túlélők a USS Enterprise harccsoportját támadják sikertelenül. Itt majd mind a 40 gépnek sikerül hazatérnie.
A negyedik japán hullám rossz koordinátákat kap, így nem találják meg az amerikaiakat, ezért Guamra és Rotára indulnak üzemanyagot vételezni. A Rotára tartó egyik kötelék amerikai vadászokba botlik, akik a 27 gépből 17-et lőnek le. A Guamra indult 49 gépre már leszállás után vagy épp közben csap le 27 Hellcat. 30 japán gépet még a levegőben lőnek le a többit pedig már a földön lövik szét. A USS Lexingtonra visszatért egyik pilóta így jellemzi a helyzetet: „A pokolba is, ez olyan mint a jó régi pulykavadászatok!” A nap során a japánok közel 350 repülőgépet vesztenek, míg az amerikaiak csak 23-at. Az amerikai hadihajókban sem esik jelentős kár, még a USS South Dakota is a kötelékben tud maradni és el tudja látni légvédelmi feladatát.
A tengeralattjárók sem tétlenkednek
Bár egész nap keresik, az amerikai felderítőrepülőknek nem sikerül megtalálnia a japán flottát. Viszont két tengeralattjárónak igen. A USS Albacorenak 8.16-kor sikerül a repülőgéphordozó köteléket felfedeznie. Miután ideális pozícióba manőverezi magát 6 torpedót lő ki a Taihora, a japán flotta legújabb, legnagyobb és legmodernebb anyahajójára, ami Jisaburo Ozava altengernagy zászlóshajója is egyben. A Taiho épp ekkor indított útnak 42 repülőgépet amik a második légihullám részét képezik. 4 torpedó rossz irányba halad, de kettő pont a hajó felé. Az egyiket észreveszi Sakio Komatsu az egyik nemrég felszállt gép pilótája, aki repülőgépét a vízbe a torpedó útjába vezeti így felrobbantva azt. A hatodik torpedó eközben a hajó jobb oldalába csapódik. Első látszatra nem okoz jelentős kárt, a vízbetörést megszüntetik és a hajó hajtóművei és kormányművei is sértetlenek. De a robbanás megrepeszti két repülőgép-üzemanyag tartály falát, amiből a hangárfedélzetre ömlik az üzemanyag és illékony gázok töltik meg a belső tereket. A USS Albacorera közben lecsapnak a kísérőhajók és mélyvízi töltetekkel támadják, de sikerül elmenekülnie.
A USS Cavalla dél körül a Shokaku repülőgéphordozót veszi célba és 6 torpedót lő ki rá, amiből 3 a hajó jobb oldalába csapódik súlyos sérüléseket okozva. Az egyik torpedó az elülső repülőgép-üzemanyag tartályt találja el a fő repülőgéphangár közelében. A berobbanó üzemanyag a vezetékeken át szétterjed az egész hajón. A lángokban sorra robbannak fel a bombák és a lőszerek a felszállófedélzeten. Az egész hajó lángokban áll és kezd megdőlni, ezért a hajó kapitánya parancsot ad annak elhagyására. Ekkor a hajó belsejében összegyűlt illékony üzemanyaggőz berobban, teljesen szétvetve a repülőgéphordozót, ami azonnal elsüllyed 1.263 emberrel a fedélzetén. Csak 540 fő éli túl a katasztrófát. A USS Cavalla után szintén hajtóvadászatot indítanak a kísérőhajók, de neki is sikerül elmenekülnie. Eközben a könnyű sérültnek látszó Taiho folytatja harctevékenységét. Viszont az egyik tapasztalatlan kárelhárító tisztje maximális fokozaton működteti a szellőztető berendezését, hogy az üzemanyaggőzt kijárassa a hajóból. Szerencsétlenségükre ezzel csak még jobban szétoszlatja azt a belső terekben. 14.30 körül az egyik elektromos generátornál szikra keletkezik, ami berobbantja a gőzt, hatalmas robbanást okozva. Ekkor már látszik, hogy a hajó menthetetlen, ezért Ozava altengernagy és törzskara elhagyja azt és áthelyezi zászlaját az egyik közeli rombolóra, a Vakatsukira. Nemsokkal utána még egy hatalmas robbanás rázza meg a Taihot, ami gyorsan elsüllyed. 1.751 fős legénységéből 1.650-en vesznek oda.
A nap mérlege katasztrofális a japánok számára. Két nagy repülőgéphordozójukat és 350 repülőgépüket vesztik el. De Ozava altengernagy nem adja fel. Másnapra újabb támadást tervez, mert még úgy gondolja, hogy Guam és Rota repülőterein még több száz harcigép áll a rendelkezésére. Az amerikai erők vesztesége minimális, csak 23 repülőgépet vesztenek és csak egy könnyebben sérült hadihajójuk van. Most a végső leszámolásra készülnek a japán flottával és éjszaka nyugat felé veszik az irányt, hogy hajnalban megindíthassák támadásukat.