1944 – február

1944 – február

1944. február 11. péntek

Véget ér az első cassinoi csata

Mióta február 7-én az amerikai 34. gyalogos hadosztály elfoglalta a 445. számú magaslatot a cassinoi apátság alatt, minden további támadási kísérlet kudarcba fulladt a Monostor Hegy és Cassino városa ellen a jól kiépített és erős német védelem miatt. A közel 3 hetes, folyamatos, hegyi terepen vívott harcban az amerikai II. hadtest teljesen kimerül, így visszavonják. Az amerikai 34. gyalogos hadosztály kiemelkedően teljesített a nehéz hegyi terepen, de nagy árat fizet érte. Gyalogos zászlóaljai állományuk közel 80%-át – 2.200 főt – vesztették el.

A kivont amerikai egységek helyét a brit 8. hadsereg új-zélandi hadteste (a 2. új-zélandi gyalogos hadosztály és a brit 4. indiai gyalogos hadosztály) veszi át. Az indiai hadosztály parancsonoka még ezen a napon kérvényezi légitámadás végrehajtását Monte Cassino és a rajta található apátság ellen.

A cassinoi apátság

Annka, hogy miért nem tudtak a szövetségesek áttörő sikert elérni az első cassinoi csata során, összetett magyarázata van.
A Nápoly óta tartó 3 hónapos, folyamatos harcban az amerikai 5. hadsereg fokozatosan veszített az erejéből. Velük szemben a németek lassan és fokozatosan vonultak vissza a Gusztáv-vonal felé, ami kímélte haderejüket és közben volt elég idejük a vonal megfelelő kiépítésére.
A Gusztáv-vonal előtti utolsó 11 kilométeres szakaszt a Bernhardt-vonaltól csak 6 hetes kimerítő harc árán tudta az 5. hadsereg megtenni, miközben 16.000 fős veszteséget szenvedett. Így január közepére, mikor a csata megkezdődött, nem volt eléggé kipihent és feltöltött. Ráadásul az anzioi partraszállás sem kezdődhetett vele egy időben, mivel nem sikerült a kellő számú partraszálló járművet időre összegyűjteni.
Hozzájárult a sikertelenséghez az 5. hadsereg vezetésének túlterhetsége is, mivel mind a Gusztáv-vonal elleni támadás, mind az anzioi partraszállás a fennhatósága alá tartozott. Bár logikus lépés volt, mivel a két hadművelet egymás kiegészítése volt, de ez megosztotta a figyelmet és az erőforrásokat is.
Ezzel szemben Kesselring két hadsereget alkalmazott a két hadművelethez. Az anzioi partraszállás visszaverésére létrehozott 14. hadsereget  (Eberhard von Mackensen) és a 10. hadsereget (Heinreich von Vietinghoff) a Gusztáv-vonal védelmében. Így ezek önállóan, de mégis összehangoltan tudtak működni és vezetésüknek elsődlegesen csak egy hadműveleti területet kellet irányítaniuk.


Megkezdődik a korszuny-cserkaszii katlanban rekedt hadosztályok tényleges felmentési kísérlete

Miután kudarcot vallott Adolf Hitler elképzelése a bekerítők bekerítéséről és befejeződött a két német hadtest felvonulása az új támadási helyszínekre, megkezdődik a tényleges felmentési kísérlet, aminek a célja, hogy folyosót nyissanak a katlanban rekedt német hadosztályok felé. Ekkor a felmentők 15 kilométer távolságra vannak a katlanban lévőktől.
A támadást a német 16. és 17 páncélos hadosztályok vezetik a Gniloj Tikics folyó irányába. Utánuk következik a német 1. páncélos hadosztály, aminek az északi szárnyát az 1. SS “Leibstandarte SS Adolf Hitler” páncélos hadosztály fedezi. Az előrenyomulás kezdetben jó ütemben halad. De az enyhe időjárás miatti olvadás sártengerré változtat mindent, ezzel megnehezítve minden hadműveletet és csapatmozgást, de leginkább a németekét.

A szovjet oldalon a kezdeti meglepetés után Zsukov utasítja Vatutyint, hogy gyorsan állítson össze egy támadó alakulatot, amivel elvághatják a német támadóéket.

Bal szélen Zsukov, míg a jobb oldalon Vatutyin

Ebben a helyzetben a német támadó éknek még sikerül a folyó keleti partján hídfőállást létesítenie, de tovább nem képes nyomulni, így a Gruppe Stemmermannak is harcolnia kell a kijutásért a III. páncélos hadtest irányába. Éjszaka a német 72. gyalogos hadosztály Robert Kastner vezette 105. gránátos ezrede elfoglalja a katlanban Novo-Budat.


1944. február 12. szombat

A japán I-27 tengeralattjáró elsüllyeszti az SS Khedive Ismail csapatszállítót

Az óceánjáró utasszállítóból a háború idejére csapatszállítóvá alakított SS Khedive Ismail február 5-én fut ki a kenyai Mombasából. Úticélja a ceyloni Colombo. Fedélzetén 163 fős legénység és 1.348 utas tartózkodik, akik közül 996-an a kelet-afrikai 301. tábori tüzérezred, 271-en a brit haditengerészet tagjai, illetve 19 női haditengerészeti segédszolgálatos, valamint 53 apáca és főnökasszonyuk és 9 női önkéntes ápoló.

SS Khedive Ismail

A hajó a KR 8 konvoj részeként már ötödször teszi meg ezt az utat. Az HMS Hawkins nehézcirkáló, valamint az HMS Paladin és HMS Petard rombolók kísérik őket.

Az HMS Petard romboló

Ezen a napon délután fél három körül, a Maldív-szigetek közelében a japán I-27 tengeralattjáró helyezkedik tüzelőállásba a hajó bal oldalán. A csapatszállító fedélzetén ekkor az ebéd utáni pihenőt töltik, ki napozik a fedélzeten, ki az önkéntes előadóművészek koncertjét hallgatja. Az idillt a hajó szirénái törik meg ahogy riadót fújnak. Észervették a tengeralattjáró periszkópját és az Ismail fedélzeti ágyúi tüzet nyitnak. Ezzel egy időben a tengeralattjáró 4 torpedót lő ki rá, amikből 2 csapódi a hajó tatjába. A találatok nyomán füst és lángok csapnak fel. A hajó mindössze három perc alatt elmerül a hullámsírba. Túl gyorsan ahhoz, hogy a mentőcsonakjait le lehetett volna ereszteni, vagy fel lehetett volna jutni a fedélközből. Csak néhány mentőtutaj lebeg a vízben a kevés túlélővel.

A torpedók becsapódása az SS Khedive Ismailba

A konvoj kereskedelmi hajói eközben szétszóródnak, hogy ne jelentsenek jól bemérhető célpontot. A Paladin rombolóról mentőcsónakokat eresztenek a vízbe. A Petard pedig mélyvízi bombákkal támadja a tengeralattjárót, amit három sorozat után sikerül is a felszínre kényszerítenie. Ekkor mind a két romboló tüzet nyit rá 4 hüvelykes (100 mm) fedélzeti ágyúival, a Paladin pedig nekilendül, hogy legázolja. Ezt a Petard utasítására megszakítja, mert a japán tengeralattjáró nagyobb a rombolónál és benne nagyobb kár keletkezhetne. De még így is, az elkerülés közben az I-27 merülésilapátja majdnem 5 méter hosszan felhasítja a Paladin hajótestét.

Az HMS Paladin romboló

Az I-27 ezután újra alámerül és az Ismail vízben lebegő túlélői alá menekül. Ha a japán tengeralattjáró el tud menekülni, az azt jelentheti, hogy később más hajókra is veszélyes lehet, így a britek számára elsődleges az elpusztítása és csak másodlagosak a túlélők a vízben. A rombolók ismét tüzet nyitnak fedélzeti ágyúikkal, mélyvízi bombákat dobnak és torpedókat lőnek ki, hogy elsüllyesszék. A mélyvízi bombák gyújtóit a lehető legkisebb mélységre állítják, így azok közvetlenül a vízben lebegő túlélők alatt robbannak, számosat megölve közülük. Végül a hetedik torpedóval sikerül eltalálniuk és elsüllyeszteniük az I-27-et, aminek 99 fős legénységéből csak egy éli túli.

A két és fél órás csata végeztével csak 208 férfi és 6 női túlélőt mentenek ki az óceánból. Az 1.220 férfi és 77 női áldozatával ez lesz a Szövetségesek harmadik legnagyobb hajózási vesztesége a háború során. Emiatt a történteket és annak részleteit titkosítják és csak a háború után fedik fel a nyilvánosság előtt.


Rommel franciaországi tengeralattjáró bázist szemlél meg

Feldmarschall Erwin Rommel egy franciaországi tengeralattjáró bázis megtekintésével folytatja az Atlanti-fal erődítményeinek megszemlélését.

Feldmarschall Erwin Rommel és Vizeadmiral Friedrich Oskar Ruge 

A korszunyi repülőteret kiűrítik a németek

A korszunyi repülőteret, amin keresztül a korszuny-cserkaszii katlanban rekedt német hadosztályokat utánpótlással látták el, kiürítik a németek. Az enyhe időben felolvadt talaj miatt egyébként sem használható repülőterét a szovjet csapatok már túlságosan megközelítették.

A korszuny-i reptér
A földön Ju-52 szállítógépek, a levegőben Ju-87 Stuka zuhanóbombázók

A légi utánpótlás még január 28-án indult meg, a VIII. Fliegerkorps 832 db szállító, 478 db bombázó (ezek alacsony magasságból dobták le az utánpótlást), 58 db vadászbombázó és 168 db vadászgépével. Átlagosan napi 78 tonna utánpótlást szállítottak a katlanba: összesen 868 tonna lőszert, 330.000 liter üzemanyagot és 4 tonna egészségügyi felszerelést, a napi szükséges mennyiség közel felét. A visszaúton pedig összesen 4.161 sebesültet mentettek ki.
Emelett a felmentő III. páncélos hadtest támadó élének 325 tonna lőszert, 300.000 liter üzemanyagot és 24 tonna élelmiszert szállítottak.
A továbbiakban az ellátmányt alacsony magasságból dobják le a kijelölt területekre.

Tovább folytatódik a 105. gránátos ezred előző napi előretörése. A kitöréshez vezető úton most Komarovkat foglalják el éjszaka.


1944. február 14. hétfő

Harold Alexander meglátogatja az anzioi hídfőállást

Sir Harold Alexander, a szövetséges 15. hadseregcsoport parancsnoka látogatást tesz az anzioi hídfőben.

Sir Harold Alexander (j) brit és amerikai tisztekkel 1944 február 14-én

Alexander elégedetlen a hadművelet menetével. Ráadásul február 10-én Winston Churchill levélben sürgette őt, hogy bírja nagyobb elszántságra John Lucast dandártábornokot, a partraszállt erők parancsnokát.

A látogatás utáni jelentésében Alexander leírja, hogy elkeserítő az amerikai VI. hadtest parancsnokságának állapota: negatív és depresszív a hangulat az események miatt, valamint hiányzik a szükséges lelkesedés és lendület.


1944. február 15. kedd

Megkezdődik a második cassinoi csata

Miután február 11-én gyakorlatilag véget ért az első cassinoi csata és a kimerült amerikai II. hadtestet brit hadosztályokkal váltották le, a brit 4. indiai gyalogos hadosztály parancsnoka Harry Dimoline indítványozta légitámadás végrehajtását Monte Cassino és a rajta található apátság ellen. Bár kézzel fogható bizonyítéka nem volt, hogy a németek megfigyelő pontként használnák az apátságot, sőt a légi federítések és a helyszíni megfigyelések sem igazolták, mégis kiadták a parancsot a bombázás végrehajtására.

B-17 bombázó Monte Cassino felett

Így 142 db B-17 Flying Fortress, 47 db B-25 Mitchell és 40 db B-26 Marauder bombázó 1.150 tonna gyújtó- és nagy hatóerejű bombát dob le az apátságra, ezzel romba dötve annak a jelentős részét. Kis hatóerejű bombákat nem használnak a bombázás során, csak nagy hatóerejűeket, hogy az akár 45 méter magas és akár 3 méter vastag falakat biztosan elpusztítsák. Emellett a légitámadás közben az amerikai II. hadtest tüzérsége is folyamatosan lövi az apátságot. A bombázás pontosságára jellemző, hogy a nagy magasságból ledobott bombák csak közel 10%-a találja el a célt, viszont a környező német és szövetséges csapatokra is hullanak bombák. 16 darab pedig az amerikai 5. hadsereg 27 kilométerre lévő főhadiszállását találja el.

Az apátság a bombázás után
Bundesarchiv Bild 146-20

Január 13-án a szövetségesek értesítették a Vatikánt az apátság elleni várható légitámadásról, ahonnak az értékes műkincseket már korábban elszállították és biztonságba helyezték. Az apátságban csak szerzetesek és környékbeli menekültek maradtak. Közülük 230-an haltak meg a bombázásban. Csak 40-en élték túl az apátság katakombáiban: a 79 éves Gregorio Diamare apát, 6 szerzetes és néhány család valamint árva és elveszett gyerekek.
(A háború utáni vizsgálatok megállapították, hogy a bombázásig a németek tényleg nem tartózkodtak az apátságban és nem használták katonai célokra.)
Még az éjszaka során a brit 4. indiai gyalogos hadosztály British Royal Sussex ezredének 1. zászlóalja támadást indít az 593. számú magaslat ellen, de nem sikerül előrejutniuk. Ezzel kezdetét veszi a második cassinoi csata.


1944. február 16. szerda

Folytatódik a második cassinoi csata

Az eredménytelen első cassinoi csata és az apátság előző napi heves bombatámadása után a brit 4. indiai gyalogos hadosztály British Royal Sussex ezrede 1. zászlóaljának az 593. számú magaslat elleni támadásával megkezdődött a második cassino-i csata. A magaslat ellen nem alkalmaznak tüzérségi előkészítést, mivel tartanak attól, hogy a közelben lévő saját erőket találják el. Ehelyett a szintén német kézen lévő 575. számú magaslatot lövi a tüzérség, mert arról a magaslatról lehetett fedezni az 593. számú magaslat védőit a tervezett támadással szemben. Viszont az 575. számú magaslatra kilőtt gránátoknak csak kicsivel a “Kígyófej” hegygerinc felett kell elrepülniük és van olyan, amelyik az ott gyülekező szövetséges katonák közé csapódik.

A támadás éjfélkor kezdődik és a harc gyakran fajul közelharccá, de a szívós védelem kitart és visszaveri a zászlóaljat, ami közel 50%-os veszteséget szenved.

Az elkövetkezendő két éjszaka harcaiban a British Royal Sussex ezred 15 tisztjéből 12-t, 313 katonájából pedig 162-t veszít el. 


Újabb bombatámadás a cassinoi apátság ellen

Az előző napi heves légi- és tüzérségi támadást követően ezen a napon 59 db amerikai vadászbombázó hajt végre bombatámadást az apátság ellen. Ezzel együtt a tüzérség is folyamatosan lövi azt.

A környező német védelmi állások, így az 593. számú magaslaton, valamint a monostor feletti részen kialakítottak sértetlenek maradnak.


Megkezdődik a Halászat Hadművelet (Unternehmen Fischfang)

7 német hadosztály indít összehangolt támadást az anzioi szövetséges hídfő ellen. A hadművelet célja a hídfőállás fokozatos felszámolása.


Megerősítik az amerikai VI. Hadtest vezetését

A mediterrán hadszíntér legfelsőbb katonai vezetői, Henry Maitland Wilson a Mediterrán Katonai Erők főparancsnoka, Harold Alexander a szövetséges 15. hadseregcsoport parancsnoka és Mark Clark az amerikai 5. hadsereg parancsnoka, úgy döntenek, hogy megerősítik az anzio-i hídfőben harcoló szövetséges erők vezetését. A szövetséges VI. hadtest parancsnoka, John Lucas alá két helyettest neveznek ki: a már a hídfőben harcoló amerikai 3. gyalogos hadosztály parancsnokát Lucian Truscottot, és a brit Vyvyen Eveleghet. Remélik, hogy így lendületet adhatnak a megakadt hadműveletnek.


A korszunyi bekerítettek megkapják a kitörési parancsot

Éjszakára a német III. páncélos hadtest támadó éle már 7 kilométerre megközelíti a korszuny-cserkaszii katlanban rekedt Gruppe Stemmermannt, de a növekvő szovjet ellenállás és utánpótlási nehézségek miatt nem képes tovább haladni.

A III. páncélos hadtest Tigris harckocsijai

A Gruppe is keményen harcol, hogy fenntartsa védvonalait amíg a felmentés meg nem érkezik. A katlanban rekedt egyetlen mozgékony egység, az 5. SS “Wiking” páncélos hadosztály tölti be a tűzoltó szerepét. Mindig arra a védelmi szakaszra irányítják ahol aktuálisan épp a legrosszabb helyzet. Segítségükkel számos kritikus helyzetet sikerül stabilizálni és fenntartani a védelmet.

Német StuG III rohamlövegek a bekerítésben.
Ezek vagy a StuG Abteilung 239 vagy az SS-StuG Abteilung 5 állományába tartoznak.

Miután nyilvánvalóvá válik, hogy a III. páncélos hadtest nem tud áttörni, a Gruppe Stemmermannak kell a kitörést megkísérelnie. Feldmarschall von Manstein Hitler beleegyezése nélkül kiadja a kitörési parancsot, ami így szól: “Jelszó: Szabadság, a cél Lisianka, 23.00 órakor.”


1944. február 17. csütörtök

A Gruppe Stemmermann kitör a katlanból

Miután a felmentő német III. páncélos hadtest előző nap lehetőségeihez képest elérte a legközelebbi pontot a katlantól 7 kilométerre, von Manstein kiadta a kitörési parancsot. A parancs értelmében a 239. számú magaslat – Zsurzsincsi vonalat kell a Gruppe Stemmermann-nak elérnie. Maga a vonal még szovjet egységek kézen van, de erről nem tudnak a kitörők, ami később jelentős veszteséget okoz nekik.
Ezzel egy időben a 7 kilométeres kitörési sávba Konyev a szovjet 4. gárda, 27. és 52. hadseregeket, valamint az 5. gárda lovas hadtestet vonta össze, mert ezen a napon készült támadást indítani a katlan felszámolására.
A katlan ekkorra már csak egy 5 kilométer átmérőjű terület, erre zsúfolódott be a 6 német hadosztály maradéka. A szovjetek heves tüzérségi és rakétavető tüzet zúdítanak a területre és csatarepülőik is folyamatosan támadják a német egységeket.
A helyzet kaotikus, sebesültek és szervezetlen egységek, tüzek, elhagyott és szétlőtt járművek mindenfelé, valamint a területen ragadt ukrán lakosok.

A kitörést három német harccsoport vezeti Theo-Helmut Lieb altábornagy parancsnoksága alatt. Délen az 5. SS “Wiking” páncélos hadosztály, középen a 72. gyalogos hadosztály a megerősített 105. gránátos ezreddel, valamint északon a 112. hadosztály csoport. A német 57. és 88. gyalogos hadosztályok legharcképesebb egységeiből alakított 6.500 fős utóvédet Wilhelm Stemmermann tábornok vezeti. 1.450 nem járóképes sebesültet viszont kénytelenek hátrahagyni önkéntes orvosokkal és ápolókkal Szanderovkában, a kitörési ponton, amit csak “a Pokol kapuja” néven emlegetnek.

Szanderovka a kitörés napján.
A kitörők gyalog próbálnak meg kijutni. Az út szélén mozgásképtelen német járművek.

A parancs értelmében február 16-án 23.00-kor kezdődik a kitörési kísérlet. A 105. gránátos ezred indul meg elsőként, csendben, feltűzött bajonettel. Másfél óra múlva sikerül áttörniük az első és a második szovjet védelmi vonalat is. Hajnali 4:10-re az első német zászlóaljak és ezredek Oktyabrnál elérik a saját vonalakat. Reggel 6:30-kor a 105. gránátos ezred eléri Lisiankát.

A délen haladók a 239. számú magaslaton a szovjet 5. gárda harckocsi hadsereg T-34-eseibe ütköznek. A magaslatot nem sikerül elfoglalniuk, így kénytelenek azt déli irányba megkerülni. Viszont így a Gniloj Tikics folyó felé kell továbbhaladniuk, ahol a magaslat és a folyó alkotta csapdába esnek.

A Gniloj Tikics folyó partjára szorult német egységek a kitörés napján

Napfelkeltére a helyzet kezd kaotikus lenni. A saras, csúszós terepen elakadt járműveket, páncélozott harcjárműveket és nehézfegyverzetet kénytelenek a németek elhagyni és megsemmisíteni. Konyev felismerve a kitörést, parancsot ad minden szovjet harckocsi és tüzérségi egységnek, hogy támadja a kitörő német alakulatokat. Még az új JS-2 harckocsikkal felszerelt szovjet 20. harckocsi hadtestet is a területre irányítja.

A kitörés útjában álló szovjet 206. lövész és 5. gárda ejtőernyős hadosztályokat a német támadó ékek szétzúzzák. Így nem marad a térségben megfelelő gyalogsági támogatás a szovjet harckocsiknak, amik így távolról, válogatás nélkül tüzelnek a nehézfegyverzet nélkül maradt menekülőkre.

Szovjet ISU-152 nehéz önjáró löveg amit Oberfeldwebel Streckmann lőtt ki Panzerfausttal

A nap közepére a Gniloj Tikics folyónál csapdába esett és feltorlódott német egységek a T-34-esek folyamatos tüze mellett próbálnak átkelni a jeges vizű 15 méter széles, 2 méter mély folyón. Sok megrémült katona, ukrán civil és szovjet hadifogoly gázol a jeges vízbe, akik közül sokakkal végez a heves áramlat és a kihűlés. A túlparton a német 1. páncélos hadosztály fogadja a menekülőket. Idővel sikerül egy hidat is elfoglalniuk, valamint az utászok megfeszítetten dolgoznak, hogy új átkelőket építsenek. Mire az utóvéd ideér, ők már szárazon tudnak átkelni a felállított pontonhidakon. Még 600 fő sebesültet is sikerül kimenteniük fogatolt járművekkel.

Végül a katlanban rekedt közel 60.000 főből 45.000-en kísérelték meg a kitörést. Közülük 27.703 német és 1.063 kisegítő orosz katonának sikerül kijutnia, továbbá 7.496 sebesültnek (ebbe nem számítva a korábban légi úton kimentett 4.161 főt). Közel 19.000 halottat, sebesültet és eltűntet kellett hátrahagyniuk, amivel a teljes veszteség eléri a 31.000 főt.

Szinte a teljes – főleg nehéz – fegyverzetüket elvesztették és a már egyébként is megviselt 6 hadosztály végképp megszűnt egybefüggő egységnek lenni. Az életben maradtakat a hátországba és Lengyelországba küldik pihenni és kórházi kezelésre, vagy haza eltávozásra. A hadosztályokat ezután újra kell szervezni és fel kell majd tölteni.

Wilhelm Stemmermann tábornok az utóvéd harcokban veszti életét, amikor egy szovjet páncéltörő ágyú kilövi parancsnoki járművét. Theo-Helmut Lieb altábornagy túléli a kitörést és később a háborút is.

A szovjet források 24.286 halott vagy eltűnt és 55.902 sebesültben adják meg a szovjet 1. és 2. ukrán frontok veszteségét az 1944. január 24 – február 17 időszakra. A 2. ukrán front parancsnoka, Konyev tábornok a korszunyi harcokban nyújtott teljesítménye elismeréseként megkapja a marsali rangot. Az 1. ukrán front parancsnoka, Vatutyin tábornok ellen ukrán nacionalisták merényletet követnek el 1944. február 29-én. Az ennek során szerzett sebesüléseibe hal bele 1944. április 15-én.

A korszunyi csatát mind a két fél győzelemként tünteti fel. A németek mint a hősiesség és bajtársiasság mintapéldáját, a szovjetek pedig mint a “Dnyeper Szálingrádja”-t, ahol 130.000 fős veszteséget okoztak a németeknek.

A bekerítésben hagyott német harcjárművek és felszerelés a kitörés után

A valóságban a csata szovjet győzelemmel végződött, mert bár sikerült közel 40.000 főnek kijutnia a bekerítésből, ezek a hadosztályok gyakorlatilag megszűntek létezni, fegyverzetük nagy részét elvesztették, valamint újraszervezésük és feltöltésük is időbe telik. A szovjetek bár jelentős veszteséget szenvedtek, meg tudták állítani az átkarolásukra irányuló próbálkozást és a felmentő III. páncélos hadtestet, valamint teljesen szét tudták zilálni a kitörő erőket. Végül sikerült a területet elfoglalniuk és folytatták tovább előrenyomulásukat a Nagy Német Birodalom felé.


A szerzetesek elhagyják a cassinoi apátságot

Reggel 7:30-kor, a február 15-i és 16-i légi- és szárazföldi bombázást túlélt szerzetesek és környékbeli menekültek az idős apát vezetésével a Liri-völgy irányába vezető ösvényen keresztül elhagyják az apátságot. Az útba eső első német elsősegély helyen ellátják a sebesülteket. A szerzeteseket a Sant’Anselmo apátságba szállítják, kivéve Carlomanno Pellagallit, aki visszatér az apátságba. Később az apátságot megszálló német ejtőernyősök először kísértetnek hitték amikor meglátták őt a romok között. Április 3 után viszont már senki sem látta többé.
Este ismét támadás indul az 593. számú magaslat ellen, a “Kígyófej” hegygerinc irányából. Ezúttal a rajputana és gurkha lövészek zászlóaljai támadnak. Az előző nap kimerült British Royal Sussex ezred tartalékban marad. A Himalája vidékéről származó gurkhák kezdetben jól haladnak a hegyi terepen, de az erős ellenállás megállítja őket és a másnapig tartó harcokban súlyos veszteséget szenvednek akárcsak a rajputana lövészek.

Eközben a brit. 2. új-zélandi gyalogos hadosztály 28. maori zászlóalja két századának sikerül átkelnie a Rapido folyón és hídfőt létesítenie.


1944. február 18. péntek

Véget ér a második cassino-i csata

Az előző nap súlyos veszteséget szenvedett rajputana és gurkha lövészeket visszavonják a “Kígyófej” hegygerincről.

A Rapido folyón átkelt két maori század megpróbálja elérni Cassino városának vasútállomását. Próbálkozásukat a tüzérség fedezi füstgránátokkal, így a magaslati pontokon elhelyezett német tüzérségi ütegek nem tudnak rájuk tüzet nyitni. Viszont délután páncélosokkal támogatott ellenlökés indul ellenük, aminek hatására visszavonják őket, már csak azért is, mert a hegygerincen indított két támadás is kudarcot vallott.

Ezzel véget ér a második cassino-i csata.

A csata során a szövetségeseknek nem sikerült előretörést elérniük, a jól kiépített és felkészült német védelem megállította őket.

A továbbiakban mindkét fél rendezi sorait és további jelentős harcokra majd csak március közepén kerül sor, a harmadik cassino-i csata során.


A Jerciho hadművelet során francia ellenállókat szabadít ki a RAF

Kilenc brit Mosquito bombázó, 12 Typhoon vadászbombázó fedezete alatt az amiens-i börtönt bombázza, hogy ezzel szabadítsanak ki francia ellenállókat, akiknek másnapra tervezik a németek a kivégzését.

A bombázók alacsonyan és célzottan támadnak. A zárka épület közelébe dobott bombák által keltett rezgésekkel a zárkák ajtait nyitják ki, míg továbbiakkal a falon ütnek lyukat és lerombolják az őrség barakjait. Eközben a börtönön kívül az ellenállók társai várakozanak, hogy a menekülöknek segítsenek a kijutásban és a menekülésben.

A támadás festményen megörökítve

A támadás eredményeként a 832 fogvatartottból 255-nek sikerült kijutnia zárkájából, közöttük olyanoknak is, akiket másnap terveztek kivégezni. Közülük néhányat a németek lőnek le menekülés közben és 182-t hamarosan újra elfognak, de vannak akiknek sikerül elszöknie.

A támadásban részt vevő gépek közöl két Mosquito bombázót és egy Typhoont lőnek le a németek, köztük a támadás vezetőjét. A február 21-én az eredményeket dokumentáló fenderítő bevetés gépei közül még egy Typhoont lőnek le a németek.


Oldalak: 1 2 3