A német Admiral Graf Spee páncéloshajó (Panzerschiff) a Dél-Atlanti-óceánon 1939. december 13-án összecsap az őt üldöző nemzetközösségi G harccsoport (Force G) három hadihajójával, a brit HMS Exeter (68) nehézcirkálóval, a HMS Ajax (22) és az új-zélandi HMNZS Achilles (70) könnyűcirkálókkal. A német hadihajó már a háború kitörése óta járja a világ óceánjait és ezalatt kilenc brit utánpótlást szállító kereskedelmi hajót süllyesztett el összesen 50.089 bruttó regisztertonna értékben. 1939. októberének elején a brit és francia haditengerészet négy anyahajót, két csatahajót, egy csatacirkálót és 16 cirkálót küld a dél-atlanti vizekre, amiket nyolc harccsoportba osztanak és a feladatuk hogy levadásszák az Admiral Graf Speet.

Az Admiral Graf Spee a Kriegsmarine harmadik és egyben utolsóként, 1936. január 6-án hadrendbe állított Deutschland osztályú páncéloshajója. A pontos terminológia szerinti besorolásuk páncélos nehézcirkáló. Az osztály tervezésekor a Versailles-i békeszerződés azon kötelmét szerették volna kijátszani, miszerint a német haditengerészetnek megtiltották, hogy 10.000 tonnánál nehezebb hadihajói, vagyis nehézfegyverzetű és páncélzatú csatahajói legyenek, ehelyett legfeljebb csak cirkálói. Ezért a német tervezők egy cirkáló méretű hadihajót terveztek, aminek a fegyverzete megfelel egy csatahajóénak, bár azok darabszáma kevesebb. Ezért hívják az angolok ezeket a hadihajókat „zsebcsatahajóknak”. Az Admiral Graf Spee vízkiszorítása teljesen feltöltve 16.280 tonna, hossza 186 méter, szélessége 21,65 méter, merülése 7 méter. Fő fegyverzete 6 db 280 mm-es ágyú két toronyba elosztva és 8 db 150 mm-es ágyú. A fő lövegtornyok páncélzata 140 mm, övpáncélzata 80 mm, a fedélzeté pedig 45 mm.

Az Admiral Graf Spee még a háború kitörése előtt 1939. augusztus 21-én fut ki Wilhelmshavenből Kapitän zur See Hans Wilhelm Langsdorff parancsnoksága alatt, hogy a dél-atlanti vizekre hajózzon. A háború kitörése után Adolf Hitler parancsot ad a a német hadihajóknak a szövetséges kereskedelmi hajók elleni rajtaütésekre, de ezt nem hirdetik ki addig, amíg nem tudni, hogy Anglia hajlandó-e a békekötésre az 1939. szeptember 3-i hadüzenete után. Mikor biztossá válik ennek a be nem következése, 1939. szeptember 26-án az Admiral Graf Spee is megkapja a parancsot a szövetséges kereskedelmi hajók elleni rajtaütésekre, azzal a kitétellel, hogy szigorúan tartsa tiszteletben a Genfi Egyezmény kereskedelmi hajók elleni támadásra vonatkozó kitételeit. Ezek értelmében a támadónak fel kell tartóztatnia és át kell vizsgálnia a kereskedelmi hajót mielőtt elsüllyeszti azt és meg kell bizonyosodnia arról, hogy a legénység biztonságban elhagyta előtte a hajót.

A Graf Spee már portyázása elején, 1939. szeptember 30-án Brazília partjainál felfedezi és elfogja a brit Clement teherhajót, aminek viszont még időben sikerül leadnia az „RRR” jelzést, vagyis, hogy megtámadta egy portyázó ellenséges hadihajó. Miután a kereskedelmi hajó legénysége átszáll a mentőcsónakokba az Admiral Graf Spee 30 gránáttal és két torpedóval szétlövi azt. A Clement üzenete eljut a brit Admiralitáshoz, ami figyelmezteti a térségben tartózkodó kereskedelmi hajókat, hogy egy portyázó német hadihajó van a térségben.

1939. október 5-én a britek és franciák felállítják azt a nyolc harccsoportot, amik feladata a német csatacirkáló megtalálása és elsüllyesztése. A G harccsoportot négy hadihajó, a HMS Cumberland (57) és HMS Exeter (68) nehézcirkálók, valamint a HMS Ajax (22) és a HMNZS Achilles (70) könnyűcirkálók alkotják Commodore Henry Harwood parancsnoksága alatt. A HMS Cumberland ideiglenesen kiválik a kötelékből és a Falkland-szigetekre hajózik karbantartásra, míg a másik három hadihajó a Rio de la Plata torkolatánál marad.

Ugyanezen a napon az Admiral Graf Spee elfogja a Newton Beech teherhajót. Két nappal később elsüllyeszti az Ashlea teherhajót és a következő napon a korábban elfogott Newton Beechet is. 1939. október 10-én elfogja a Huntsman teherhajót, aminek fogságba ejtett legénységét már nem tudja befogadni, ezért megszállják azt és október 15-én a két hajó találkozik az Altmark ellátóhajóval ami átveszi a brit legénységet, majd október 17-én a páncéloshajó elsüllyeszti a Huntsmant. Október 22-én a Trevanion teherhajót fogja el és küldi az óceán fenekére. Október végén áthajózik az Indiai-oceánra Madagaszkártól délre, ahol november 15-én elsüllyeszti az Africa Shell tartályhajót. November végén visszatér a Dél-Atlanti-óceánra, ahol feltölti a készleteit az Altmark ellátóhajóról és hogy álcázzák, egy ál-lövegtornyot és kéményt építenek rá.

Ezután elsüllyeszti a Doric Star teherhajót aminek még sikerül megadnia a helyzetét, amiből a britek arra következtetnek, hogy a hadihajó a Rio de la Plata felé haladhat. December 5-én elsüllyeszti a Tairoa teherhajót aminek legénységét a Doric Staréval együtt másnap átadja az Altmarknak. December 7-én elsüllyeszti a Streonshalh teherhajót. December 11-én tönkremegy az Arado Ar 196 típusú felderítő hidroplánja és ugyanezen a napon eltávolítják a korábban épített álcaelemeket.

Majd folytatja útját a Rio de la Plata torkolata felé, ahol a Tairoan zsákmányolt titkos hajózási iratok alapján ellátmányt szállító konvojokat sejtenek. Itt vár rá a G harccsoport három hadihajója is, aminek parancsnoka tudja, hogy hadihajói gyengébbek a német páncéloshajónál. A 10.410 tonnás HMS Exeter nehézcirkáló fő fegyverzete 6 db 8 hüvelykes (203 mm) hajóágyú három toronyban („A”,”B”,”Y”) elhelyezve, míg a 9.740 tonnás HMS Ajax és HMNZS Achilles könnyűcirkálóké 8 db 6 hüvelykes (152 mm) hajóágyú négy toronyban („A”,”B”,”X”,”Y”) elhelyezve. Ezért úgy tervezi, hogy ha nappal akadnak össze a német hajóval akkor kétfelé osztja erőit és két irányból fog támadni – a nehézcirkáló egyedül, a két könnyűcirkáló együtt -, hogy megossza a német hadihajó tűzerejét, míg éjszaka laza kötelékben együtt tartja hajóit.

A Rio de la Plata a Paraná és az Uruguay folyók tölcsértorkolata. Ez a világ legszélesebb folyótorkolata, szélessége a kezdeti 48 km-ről a tengerhez közeledve 220 km-re nő, hossza pedig 290 km. Délnyugati partján fekszik Buenos Aires az északkeletin pedig Montevideo, és egyben ez Argentína és Uruguay határa is.

1939. december 13-án reggel 5.30-kor Montevideotól 700 kilométerre keletre, délkeleti irányba haladva az Admiral Graf Spee megfigyelői a hajóorrtól jobbra hajóárbócokat vesznek észre a távolban. Langsdorff kapitány a remélt konvoj kísérőhajóinak gondolja őket. Mivel a felderítő repülőgépe már nem áll rendelkezésére csak a távcsöves megfigyelésre hagyatkozhat. Miután közelebb érnek hozzájuk, 5.52-kor azonosítják a HMS Exetert, amit két kisebb hajó kísér. Ezeket rombolóknak gondolják, amik együtt egy konvojt kísérnek, ezért Langsdorff úgy dönt megtámadja a köteléket, mert nagy zsákmány lenne, ha a kísérőhajókkal együtt a remélt kereskedelmi hajókat is elsüllyeszthetné. Harci riadót rendel el és teljes gőzzel megindul a britek ellen, akik 6.10-kor veszik észre az északnyugati irányból közeledő német hadihajót, amit először még az Admiral Scheernek gondolnak, ami az Admiral Graf Spee testvérhajója.

Harwood a terveknek megfelelően parancsot ad a kötelék szétbontakozására és a HMS Exeter északnyugati, a két könnyűcirkáló pedig északkeleti irányba fordul. Az Admiral Graf Speen ekkor veszik észre, hogy nem két romboló, hanem két cirkáló kíséri a HMS Exetert és így már nehezebb ütközet elé néznek. Langsdorff bízik hajója sebességében és manőverezőképességében, hogy tartani tudja majd azt a távolságot amiből ő már tudja támadni a brit hajókat, de még nem kerül azok lőtávolságába. 6.18-kor az Admiral Graf Spee tüzet nyit 280 mm-es ágyúival a 17 kilométer távolságra lévő HMS Exeterre. 6.20-kor a HMS Exeter, 6.21-kor a HMNZS Achilles, 6.23-kor pedig a HMS Ajax is viszonozza a tüzet. Az Admiral Graf Spee a 280 mm-es ágyúival a nehézcirkálót, a 150 mm-esekkel pedig a könnyűcirkálókat lövi. A német irányzók nagyon pontosan határozzák meg a koordinátákat. A HMS Exeterre leadott harmadik sorozat már a hajó körül csapódik be. 6.23-kor egy közeltalálatot érnek el, aminek repeszei megölik a torpedóvető kezelőket és megrongálják a kéményeit, a keresőfényszóróit és az éppen katapultáláshoz előkészített Supermaine Walrus felderítő hidroplánját. 6.26-kor telitalálattal kilövik a „B” lövegtornyot. A repeszek végigsöpörnek a hajó elején és a parancsnoki hídon, ahol a kapitányt és két tengerészt kivéve mindenkit megölnek vagy megsebesítenek. A kommunikációs rendszer is tönkremegy, a hajó hátuljával csak üzenőláncon keresztül tud ezután a kapitány kommunikálni.

6:30-kor a HMS Ajax és a HMNZS Achilles 12 kilométeres távolságban pont az Admiral Graf Spee elé kerülnek, ami így megosztja fő lövegei tüzét, ezzel kissé tehermentesül a HMS Exeter, ami 6.32-kor két torpedót lő ki, de azok nem találják el a célt. 6.38-kor újabb két torpedót lő ki, de ekkor két újabb közvetlen találatot kap. Az egyik 280 mm-es gránát kilövi az „A” tornyot, míg a másik a felépítménybe csapódva robban fel és tüzeket okoz a hajó belsejében. Ugyanekkor az egyik 203 mm-es gránátja eltalálja az Admiral Graf Speet, ami a kémény alatt két fedélzet mélyen a hajó belsejében robban fel, ott ahol a dízelüzemanyag előkészítőműve található és tönkreteszi a berendezést. Enélkül az Admiral Graf Speenek csak 16 órányi hajózásra elegendő előkészített dízelüzemanyaga marad. A berendezést nem tudják csata közben megjavítani, ezért a német hajónak hamarosan ki kell majd válnia a csatából, hogy kikötőbe jusson. Ekkorra az HMS Exeter már romokban áll, két elülső lövegtornyát kilőtték, a fedélzetét és a parancsnoki hidat letarolták a repeszek. A kapitány a hátsó tűzvezető állásból irányítja a hajót, de a beömlő víz, amitől a hajó már kezd megdőlni, zárlatot okoz és így harcképtelenné válik az „Y” hátsó torony is. A kapitány ekkor már azon gondolkozik, hogy a még mindig teljes sebességre képes hajóval belerohan az Admiral Graf Speebe, de a szerelőknek sikerül helyreállítaniuk az „Y” torony áramellátását, amivel folytatják a harcot.

6.36-kor az Admiral Graf Spee északnyugati irányba fordul, így a baljára kerül a HMS Exeter és mögé a két könnyűcirkáló. A HMS Exeter és az Admiral Graf Spee folyamatosan lövik egymást. 7.04-kor egy közeltalálattól megint víz ömlik be a brit hajóba, amiben egy újabb rövidzárlat végleg harcképtelenné teszi az utolsó, még működőképes lövegtornyát, így abba kell hagynia az üldözést. 7.10-re a két könnyűcirkáló 13 kilométerre megközelíti a német páncéloshajót, ami 7.16-kor a harcképtelen HMS Exeter felé fordul. A két könnyűcirkáló ekkor tüzével magára vonja az Admiral Graf Spee figyelmét, ami visszafordul, hogy viszonozni tudja a tüzüket. 7.24-kor a HMS Ajax torpedókat lő ki, de nem találja el a célt, viszont egy perccel később egy 280 mm-es gránát csapódik az „X” tornyába, ami az „Y”-t is megrongálja.

Ekkorra már mindkét fel kimerül a csatában. A HMS Exeter teljesen, a HMS Ajax félig harcképtelen, egyedül a HMNZS Achillesnek harcképes még mindegyik fő lövegtornya. Az Admiral Graf Speet is megviselte már az ütközet. Közel 70 találatot kapott, kilőtték az egyik 150 mm-es lövegtornyát, légvédelmi fegyverzetének kétharmadát, 36 tengerész meghalt és 60 megsebesült a fedélzetén. Az üzemanyag előkészítőművén kívül a sótalanító berendezése is megsérül és ezek nélkül képtelen lenne megtenni a hazautat. Langsdorff kapitány úgy dönt, hogy Montevideo semleges kikötője felé veszi az irányt, ahol kijavíthatják a hajó sérüléseit. A két könnyűcirkáló 24 kilométeres távolságból követi, de rosszul mérik fel az Admiral Graf Spee sebességét és 10.05-kor a HMNZS Achilles túl közel kerül hozzá. A német hajó két sorozat 280 mm-es gránátot lő ki rá, mire az füstfüggöny fedezete alatt visszavonul. A kikötőbe vezető úton a Shakespeare kereskedelmi hajó tűnik fel a német páncéloshajó előtt 11.03-kor. Figyelmeztető lövést adnak le rá és felszólítják a megállásra, miközben rádióüzenetet küldenek a brit hajóknak, hogy majd vegyék fel a brit kereskedelmi hajó mentőcsónakjait. A Shakespeare nem engedelmeskedik a felszólításnak, a németeknek viszont nincs idejük tovább foglalkozni vele, így szerencsésen megmenekül. Az Admiral Graf Spee még kétszer, kora este és éjszaka tüzet nyit az ismét túl közel merészkedő könnyűcirkálókra amik mindkét esetben füstfüggönybe burkolózva kitérnek.

1939. december 14-én hajnali 0.10-kor vet horgonyt Montevideo kikötőjében az Admiral Graf Spee. A brit hajók a kikötőn kívül maradnak 4,8 kilométerre. Időközben Harwood parancsot ad a HMS Cumberlandnak, hogy induljon a térségbe, a brit Admiralitás pedig minden, 4.800 kilométeres távon belüli hadihajóját ugyanerre utasítja. A Genfi Egyezmény értelmében hadviselő hajó csak legfeljebb 24 órát tölthet semleges kikötőben. Ez alól kivételt képez amennyiben sérült hajóról van szó. Langsdorff kapitány kérvényezi az uruguayi kormánytól, hogy két hétig maradhasson hajója, amíg kijavítják a sérüléseit.

Kezdetben a brit diplomaták azt kérvényezik, hogy azonnal utasítsák ki a kikötőből. Viszont nincs a térségben olyan haderejük, ami felvehetné a harcot a német páncéloshajóval. A legközelebbi erős egységük a H Harccsoport, kötelékében a HMS Ark Royal anyahajóval és a HMS Renown csatacirkálóval csak december 19-re érne a térségbe. Ezért megváltoztatják álláspontjukat és megpróbálják addig a kikötőben tartani az Admiral Graf Speet. Ehhez a Genfi Egyezmény egy másik cikkelyét használják fel, ami szerint hadviselő hadihajó nem hagyhatja el a semleges kikötőt 24 órán belül ahhoz képest, hogy egy vele hadban álló fél kereskedelmi hajója elhagyta a kikötőt. Ezért titokban arra utasítják a Montevideoban horgonyozó brit és francia kereskedelmi hajókat, hogy 24 órás időközökkel hajózzanak ki, függetlenül attól, hogy egyébként mikor indultak volna. Közben pedig megpróbálják elhitetni a német hírszerzéssel, hogy a H Harccsoport már megérkezett a kikötőhöz, pedig december 14 estéjére csak a HMS Cumberland ér oda. A brit hadihajók a kikötő előtt folyamatosan cirkálnak minél nagyobb füstöt eregetve, hogy úgy látszódjon már tényleg odaért a harccsoport. Végül az uruguayi kormány 72 órával, 1939. december 17 20.00-ig meghosszabbítja a határidőt amíg a hajó a kikötőben maradhat, de utána internálni fogja a hadihajót a háború végéig.

Langsdorff kapitány egyeztet a német főparancsnoksággal, akik mindenképp szeretnék elkerülni a hajó internálását Uruguayban, mert biztosak benne, hogy az Angliával baráti viszonyt ápoló Uruguay engedélyezné a briteknek a hajó átvizsgálását. Két lehetőség marad, vagy a hajó elsüllyesztése, vagy kitörés a kikötőből a Német Birodalommal baráti Argentína felé, Buenos Aires kikötőjébe. A kapitány végül úgy dönt, hogy megkíméli legénysége életét és a 72 órás határidő előtt inkább elsüllyeszti hadihajóját és nem próbál meg kitörni a kikötőből a sérült hadihajóval, amivel nem tudna hosszú távot megtenni és lőszerkészlete is már csak 20 perc folyamatos tüzelésre elegendő. A hajón fogva tartott 61 brit haditengerészt már korábban átadták az uruguayiaknak, a sebesültjeiket és halottaikat pedig Montevideoban partra rakták.

1939. december 17-én a legénység tönkretesz minden titkos és fontos berendezést a fedélzeten és a maradék lőszerből robbanótölteteket készít. Az este 20.00 órás határidő letelte előtt nem sokkal az Admiral Graf Spee felszedi a horgonyt és kihajózik a kikötőtől 7-8 kilométerre, nemzetközi vizekre. A legénység átszáll argentin hajókra és 19.54-kor felrobbantják a robbanótölteteket.

A robbanások kettétörik a hajót, ami gyorsan elsüllyed, de egy sekély tengerszakaszon, így a felépítménye a vízfelszín fölött marad és még napokig lángolni fog a kikötő bejáratában. A legénységet az argentin hajók Buenos Airesbe szállítják ahol internálják őket a háború végéig. Langsdorff kapitány 1939. december 20-án a szállásául szolgáló hotelszobában öngyilkos lesz. Lefekszik az Admiral Graf Spee lobogójára és főbe lövi magát. Buenos Airesben temetik el teljes katonai tiszteletadás mellett.

A hajó elvesztése érzékenyen érinti a németeket és Hitler is dühös, hogy Langsdorff a végső csata helyett az elsüllyesztést választja. A britek természetesen hatalmas propaganda hadjáratot indítanak a siker kapcsán. A három brit hadihajót idővel kijavítják és visszatérnek a frontra. A HMS Exeteren a Falkland-szigeteki tengeri bázison hajtanak végre sürgős javításokat, hogy utána Devonportba hajózzon ahol 13 hónap alatt hozzák újra bevethető állapotba.

A brit hajókon összesen 72 tengerész veszti életét. A HMS Exeter áldozatait a tengerbe temetik, a HMS Ajaxét pedig Montevideoban helyezik örök nyugalomra.

Az Altmark ellátóhajón fogva tartott brit tengerészeket a HMS Cossack romboló szabadítja ki 1940. február 16-án a norvég Jøssingfjordnál.

Hans Langsdorff kapitány fia, Joachim aki szintén a német haditengerészetnél szolgál 1944. decemberében veszti életét egy Biber zsebtengeralattjáróval végrehajtott küldetés során.

Az Admiral Graf Spee roncsa azóta is ott fekszik Montevideo kikötőjénél, ahol elsüllyesztették. Több terv is született már a kiemelésére és helyreállítására, hogy utána múzeumhajó legyen, de még egyik sem valósult meg. Egyik horgonya a montevideoi kikötőben van kiállítva 1964 óta, valamint 1997-ben kiemelték és helyreállították az egyik 150 mm-es lövegtornyát, csakúgy mint 2004-ben a 27 tonna tömegű tüzérségi távmérőjét és 2006-ban a tatcímerét is.