Német harckocsik a lengyelországi harcokban

panzerek kollázs

A második világháború említésekor az egyik leggyakrabban felmerülő kifejezés a Panzer, vagyis a német harckocsik közkeletű elnevezése. Ez a Panzerkampfwagen, a páncélozott harcjármű rövidített formája.
Viszont nem a németek, hanem a britek alkalmazzák a tankot először az első világháborúban. Ez a Mark IV tank, ami 1917. június 7-én mutatkozik be az Ypres-i csatában. Az új fegyver a kezdeti sikertelenségek után jelentős szerepet játszik az antant hatalmaknak a Német Birodalom felett aratott győzelmében.

A németek által zsákmányolt angol Mark IV Female tank 1918-ban
A németek által zsákmányolt angol Mark IV Female tank 1918-ban

A Versailles-i békeszerződés megtiltja a német hadseregnek a harckocsik birtoklását és fejlesztését. Ennek ellenére már az 1920-as években titokban megkezdődik a német páncélosok fejlesztése. Adolf Hitler hatalomra jutása után pedig már nyíltan folyik az új típusok kifejlesztése és a fegyvernem felállítása, az újszerű, gyors, mozgó hadviselés követelményeinek megfelelően.

Panzerkampfwagen I Ausf. A harckocsik a spanyol polgárháborúban
Német Panzerkampfwagen I Ausf. A harckocsik a spanyol polgárháborúban

Első bevetésükre a spanyol polgárháborúban kerül sor 1936-tól, a Kondor Légió keretében. Ez a konfliktus remek lehetőséget biztosít az új fegyvernem és típusok harci körülmények közötti kipróbálására és a tapasztalatszerzésre. A német tervezők saját elképzeléseik alapján folytatják a fejlesztést, kiváló típusokat létrehozva, amiknek a száma egyre nő. Csehszlovákia 1939-es megszállásakor jelentős mennyiségű hadianyag, köztük modern Škoda és ČKD harckocsik kerülnek a német hadsereg birtokába, amiket hadrendbe is állítanak.

Csehszlovák LT vz. 38 harckocsi már német harckocsizókkal
Csehszlovák LT vz. 38 harckocsi már német harckocsizókkal

A lengyelországi hadjáratban a német hadsereg szinte az összes rendelkezésre álló, 2,400 db harckocsiját beveti, 7 páncélos hadosztályba szervezve. A hadosztályok mindegyike egy páncélos dandárral, azon belül két páncélos ezreddel rendelkezik, amiket az alábbi harckocsikkal töltenek fel.

Panzerkampfwagen I (Sd.Kfz. 101)

Az 1930-as évek elején kifejlesztett könnyű harckocsi, ami már a spanyol polgárháborúban is bevetésre került. Fegyverzete mindössze két darab MG 13 géppuska, így harckocsi elleni harcra nem alkalmas. Csak gyalogság elleni és felderítési feladatokra vethető be, valamint kiképzésre használható. Legnagyobb páncélvastagsága 13 mm. Tömege 5,4 tonna, legénysége két főből áll, egy parancsnokból – aki egyben a fegyvereket is kezeli – és a vezetőből. Gyártását 1937-ben fejezték be, addig 1.867 példány készült el, amiből 1.493 db a forgatható toronnyal felszerelt két géppuskás változat, míg a maradék a doboz felépítményes parancsnoki változat és a felépítmény nélküli kiképző harckocsi.

Panzerkampfwagen II (Sd.Kfz. 121)

A Panzerkampfwagen I harckocsit már fejlesztéskor sem tekintette a német hadvezetés a fegyvernem fő típusának. Erre a célra a Panzerkampfwagen III és a Panzerkampfwagen IV közepes harckocsikat szánta, de ezek tervezése még csak 1934-ben kezdődött meg, így szükség volt egy áthidaló típusra, amíg azok kellő mennyiségben rendelkezésre nem állnak. Ezt a célt szolgálja a Panzerkampfwagen II. Ez a 8,9 tonnás páncélos már egy 20 mm-es KwK 30 L/55 gépágyúval és egy 7,92 mm-es MG 34 géppuskával van felszerelve egy forgatható toronyban. Legnagyobb páncélvastagsága az A, B és C alváltozatoknál 14 mm, amit a D és E alváltozatoknál 30, majd az E és F alváltozatokon 35 mm-re növelnek. Személyzete három főből áll, a parancsnok/fegyverkezelőből, a töltőből és a vezetőből. Tervezését 1934-ben kezdik meg és 1936-ban már hadrendbe is állnak az első példányok. A Lengyelország elleni háború idején már közel 1.200 db szolgál belőlük a Wehrmachtban, így gyakorlatilag ez a típus a német páncélos haderő gerince a hadjáratban.

Panzerkampfwagen III (Sd.Kfz. 141)

A második világháború előtti általános vélekedés úgy tartotta, hogy a harckocsikat két szerepkörben kell alkalmazni. A közepes kategóriájú, de könnyű páncélzatú és mozgékony cirkáló harckocsikat az ellenséges páncélosok elleni harcban és a frontáttöréseknél nyitott réseken történő gyors, a front mögötti területeket célzó támadásban. Erre a szerepre szánja a német hadvezetés is a Panzerkampfwagen III harckocsit. A másik szerepkörre, a gyalogsági támogató harcra pedig a közepes kategóriájú, de nehezebb páncélzatú Panzerkampfwagen IV harckocsit. A tervek szerint ez a két típus együtt alkotná a Wehrmacht páncélos haderejének a gerincét.

A Panzerkampfwagen III típus kifejlesztését 1934-ben kezdik meg a fenti elveknek megfelelően. Az első prototípus 1937. májusában készül el. Az első négy alváltozatból (Ausführung A, B, C és D) összesen néhány 10 darabos mennyiség készül és elsősorban a különböző futóműtípusokat tesztelik velük. Ezekből néhány darab a lengyelországi harcokban is részt vesz. A végleges, az egész világháború során a Panzerkampfwagen III típusokon alkalmazott felfüggesztéssel gyártott Ausf. E alváltozat gyártását csak 1938-ban kezdik meg és 1939 októberéig – az alváltozat gyártásának befejezéséig – összesen 96 darab készül el. A lengyel hadjáratban kevesebb mint 100 db vesz részt a típusból. A páncélost 5 fős személyzet kezeli, a parancsnok, az irányzó, a töltő, a rádiós-lövész és a vezető. Kis kaliberű 3,7 cm-es, de nagy kezdősebességű KwK 36 L/46,5 harckocsiágyúját ellenséges páncélosok elleni harcra tervezték. Emellett 3 db 7,92 mm-es MG 34 géppuskával rendelkeznek. Az A, B és C altípusok legnagyobb páncélvastagsága csak 15 mm, amit a D és E altípusoknál 30 mm-re növelnek.

Panzerkampfwagen IV (Sd.Kfz. 161)

A Panzerkampfwagen IV a második világháború előtti katonai doktrínának megfelelően a gyalogság közvetlen támogatására kifejlesztett típus. Elsődleges célpontjai az erődítmények és páncélelhárító állások. Emiatt erősebb páncélzattal és nagyobb kaliberű, 7,5 cm-es, de kisebb kezdősebességű, KwK 37 L/24 harckocsiágyúval rendelkezik. A típus fejlesztését 1934-ben kezdik meg és az első A jelű alváltozat (Ausführung A) első példányai 1936-ban készülnek el, összesen 35 darab. A következő B alváltozatból már 42 darab épül és elsődlegesen az erősebb motorja, váltóműve valamint a megnövelt páncélvastagság különbözteti meg az Ausf. A-któl. Az Ausführung C-ket 1938-tól 1939. augusztusáig gyártják és 180 darab készül belőlük. Ez a változat még erősebb motort és páncélzatot kap.

Panzerkampfwagen 35(t)

Csehszlovákia 1939-es megszállásakor 244 db LT vz. 35 harckocsi kerül a német hadsereg birtokába, amiket hadrendbe is állítanak Panzerkampfwagen 35(t) jelöléssel. A jelölesban a „t” a tschechisch, vagyis cseh szó rövidítése. A 3,7 cm-es harckocsiágyúval rendelkező, 35 mm-es legnagyobb páncélvastagságú harckocsira nagy szüksége van a Wehrmachtnak a Panzerkampfwagen III páncélos pótlására, mivel azokból még mindig csak kevés első szériás példány áll rendelkezésre.

Panzerkampfwagen 38(t)

A csehszlovák ČKD gyár az LT vz. 35 leváltására tervezi meg az LT vz. 38 harckocsit, amiből a csehszlovák haderő 150 db-ot rendel 1938-ban. A gyártás meg is kezdődik, de Csehszlovákia 1939-es német megszállása miatt már nem kerülhetnek befejezésre. A németek elrendelik az általuk kiválónak minősített harckocsi gyártásának a folytatását, mert nagy szükségük van rá a Panzerkampfwagen III páncélosok pótlására, amik még mindig nem állnak kellő számban rendelkezésre. A típust Panzerkampfwagen 38(t) jelöléssel állítják hadrendbe. A típus valóban kiválónak bizonyul a harcmezőn, megbízható, jól manőverezhető, alig hibásodik meg és a kor követelményeinek megfelelő 3,7 cm-es harckocsiágyúval rendelkezik. Az első elkészült példányok a lengyel hadjáratban bizonyítják is ezeket az erényeiket.