Az 1939. március 1-én hadrendbe állt USS Squalus (SS-192) tengeralattjárón 1939. május 23-án, a tengeri próbaútján, minden tengeralattjárós egyik legnagyobb rémálma válik valóra. Intenzív vízbetörés történik a tatrészben. Az érintett részt azonnal lezárják, de az így ott rekedt tengerészek megfulladnak, a hajó pedig irányíthatatlanul az óceán fenekére süllyed az orr- és középrészben életben maradt tengerészekkel. Ekkor megindul a hajsza a legénység és a hajó megmentésére, ami után újjászülethet a tengeralattjáró.

A USS Squalus (SS-192), a tüskéscápa

A Sargo osztályú tengeralattjáró gerincét 1937 október 18-án fektetik le a Portsmouth Naval Shipyard hajógyárban. Vízre 1938. szeptember 14-én bocsátják és 1939. március 1-én áll hadrendbe. Nevét az amerikai haditengerészet szokásának megfelelően egy halfajról, a tüskéscápáról kapja.

Vízkiszorítása a felszínen 1.470 tonna, alámerülve 2.390 tonna. Hossza 94,6 méter, szélessége 8,18 méter, merülése 5 méter. Négy darab General Motors Model 16-248 V-16 dízelmotorral rendelkezik, amiből a vízfelszínen kettő gondoskodik a meghajtásáról, míg a másik kettő az elektromos generátorokat hajtja. A víz alatt 4 db, összesen 2.740 lóerős General Electric elektromotor biztosítja a meghajtását.

Maximális sebessége a felszínen 21 csomó (39 km/óra), alámerülve 8,75 csomó (16 km/óra). Hatótávolsága 10 csomós (19 km/óra) utazósebességgel 20.000 kilométer. Legfeljebb 48 órát tölthet a víz alatt. A gyártó által garantált merülési mélysége 76 méter. Legénysége 59 fő. Négy torpedóvetőcsővel rendelkezik az orrban és néggyel a tatban, amikhez 24 db torpedót szállíthat, valamint a fedélzeten található még egy 3 hüvelykes (76 mm), 50 kaliberes ágyú is.

A baleset és a mentőakció

1939. május 12-én tengeri próbaútra indul, ami során 18 sikeres merülési gyakorlatot hajt végre. Május 23-án a 19. merülés alkalmával a hátsó fő búvónyílásfedél meghibásodása miatt víz tör be a hátsó torpedóterembe, a két gépterembe és a legénységi szállásba. Ezeket a szakaszokat azonnal lezárják a hajó többi részétől. Így sikerül a többi szakaszt megmenteni, de az elárasztott részekben rekedt 26 tengerész életét veszti. A hajó közeprészén és orrában életben maradt tengerészek 74 méteres mélységbe süllyednek a mozgásképtelen tengeralattjáróval.

Nem sokkal később testvérhajója a USS Sculpin (SS-191) talál rá az óceán fenekén fekvő USS Squalusra, amivel a felbocsátott kommunikációs bóján keresztül tudnak telefonos kapcsolatot létesíteni. Másnap a helyszínre érkező tengeralattjáró-mentő hajóról, a USS Falconról (AM-28) leengedett McCann-féle mentőkamrával 13 óra alatt, több körben sikerül a felszínre hozni a 33 túlélő tengerészt.

A mentésben részt vevő négy búvárt, William Badderst, Orson L. Crandallt, James H. McDonaldot és John Mihalowskit később a Kongresszusi Becsület Érdemrenddel tüntetik ki a művelet során tanúsított bátorságukért és teljesítményükért.

Az első kiemelési kísérlet

A haditengerészet a hajót is szerezné a felszínre hozni, mert fontos megtudniuk, hogy mi okozta az elsüllyedését, hogy emberi mulasztás, műszaki-, vagy konstrukciós hiba felelős a tragédiáért. A műszaki mentő alakulatok 50 napon át készülnek a kiemelésre. A terv az, hogy búvárok kábeleket vetnek át a hajó alatt, amiket vízzel elárasztott pontonokhoz rögzítenek. Majd kiszivattyúzzák a vizet a pontonokból és ahogy a keletkező felhajtóerőtől azok felemelkednek, felemeleik a Squalust is.

1939. július 13-án kezdik meg a víz kiszivattyúzását a pontonokból. Először az orrot kezdik el emelni, majd a búvárok megpróbálják a óceánfenék mészkövébe szorult tatot kiszabadítani. Ekkor a levegővel megtöltött pontonok elszabadulnak, a hajó orra elkezd emelkedni és 10 méteres szakasza a felszínre tör, majd az egész hajó visszasüllyed a óceánfenékre.

A második kiemelési kísérlet

Az első sikertelen kísérlet után újratervezik a kábelek és a pontonok elhelyezkedését. 1939. augusztus 12-én kísérlik meg az újabb kiemelést. Első lépésben csak elemelik a óceánfenéktől, majd sekélyebb, partközeli vízbe vontatják még a vízfelszín alatt. Csak ezután emelik ki teljesen, hogy utána Portsmouthba vontassák 1939. szeptember 13-án.

Portsmouthban a műszaki szakértők megkezdik a hajó átvizsgálását és a katasztrófa okának meghatározását. A tengeralattjárót ezzel együtt 1939. november 15-én kivonják a hadrendből.

A USS Sailfish (SS-192), a vitorláskardoshal

A USS Squalust 1940. február 9-én átnevezik USS Sailfishre (vitorláskardoshal), majd a javítási és felújítási munkák elvégzése után 1940. május 15-én áll újra hadrendbe.

A teljes feltöltést és felszerelést követően 1941. január 16-án hajózik ki a Csendes-óceánra.

A tengerészek babonás emberek, nem volt ez másként a USS Sailfish esetén sem. A kapitány megtiltotta a legénységnek, hogy a hajó régi nevét, a balszerencsés squalus szót kimondják a fedélzeten. Aki ezt megsértette azt a legközelebbi kikötéskor – bárhol is legyen az – a parton kellett hagyni. A legénység ekkor összevonta a két hajó nevét és squailfishnek mondták a régi nevét. Mindez addig tartott, amíg már hadbíróság nem járt a szó kimondásáért.

A Pearl Harbor elleni támadás idején a Fülöp-szigetek körüli vizeken állomásozik. Amerika hadba lépése után 12 őrjáraton vesz részt a Csendes-óceánon. Ezek során 20 hajót süllyeszt el összesen 83.769 tonna összértékben. Legnagyobb zsákmánya a 19.800 tonnás japán Csujo repülőgéphordozó, amit a 10. őrjáratán 1943. december 4-én süllyeszt el. Ironikus módon a Csujo ekkor, a USS Squalust négy évvel korábban az óceán fenekén felfedző USS Sculpin (SS-191) tengeralattjáró legénységének 21 tagját is szállította, akik hadifogságba estek mikor hajójuk 1943. november 19-én elsüllyedt a japán Jamagumo rombolóval folytatott harcban. A 21 főből 20-an halnak meg, de egyikük sem olyan, aki négy évvel korábban is a USS Sculpinon szolgált volna.

A USS Sailfish 1944. december 12-én érkezik vissza Pearl Harborba a 12. és egyben utolsó őrjáratáról. Ezután már csak mint kiképzőhajó szolgál 1945. október 2-ig, amikor Portsmouthban lefegyverzik, majd 1945. október 27-én kivonják a hadrendből is.

A tengeralattjáró 9 Harci Csillagot kapott háborús eredményei elismeréseként, valamint Elnöki Elismerést is a 10. bevetésen nyújtott teljesítményéért.

Több ötlet is felmerül további sorsát illetően, hogy egyszerűen csak elsüllyesztik, vagy hogy teszthajó lesz kisérleti atombomba robbantásnál. Végül 1948. márciusában eladásra meghirdetik. 1948. április 30-án törlik a Haditengerészeti Jegyzékből és június 18-án eladják a Luria Brothers hulladékfém feldolgozó cégnek mint ócskavasat, majd szétbontják.

Parancsnoki tornya viszont megmaradt és a mai napig is a Portsmouth Naval Shipyard területén áll mint emlékmű, ami a békeidőben szerncsétlenül járt tengeralattjáróknak és legénységüknek állít emléket.