Az 1944. március 30-ról 31-re virradó éjszaka során összesen 795 brit bombázó támadja Nürnberget. A bombázás a háború során a legnagyobb veszteséggel járó támadása a brit bombázó parancsnokságnak, ami során 95 bombázót veszítenek.

A bevetésben részt vevő 578. bombázórepülő-században repül a 22 éves Cyril Joe Barton és legénysége LK-E (Excalibur) hívójelű Halifax bombázója is. Ez a 19. bevetésük. Este 10:12-kor szállnak fel és felhőmentes, holdfényes úton közelítik meg a német határon belül majd 1.000 kilométerre fekvő célpontot. Igazi átok ez számukra mert nincs ami elrejtse őket a németek elöl. Nürnberg előtt 60 kilométerre aztán egy német éjszakai vadász felfedezi a köteléket és világítógyertyákat kidobva világítja meg a brit gépeket. Ekkor a német légvédelem és éjszakai vadászok lecsapnak és néhány perc alatt 50 brit bombázót lőnek le.

(www.flyingart.co.uk)
Az Excaliburra is lecsap egy Ju 88 és egy Me 410 éjszakai vadász. Kilövik a jobb oldali belső motort, a rádiót, megsérülnek a belső kommunikációs vezetékek, a hátsó géppuska torony vezérlése és kilyukad két üzemanyag tartály. Barton dugóhúzóba dönti a gépet, így próbálja lerázni a Ju 88-ast. Az követi őket, de a beragadt hátsó toronyból nem tudnak rá tüzelni. Eközben a legénység a megsérült kommunikációs rendszer miatt csak morzekódokkal tud kommunikálni. Úgy tűnik sikerül lerázniuk a németet, így újra irányba állnak és emelkednek. Közben eldöntik, hogy a sérülések ellenére nem szakítják meg a küldetést és folytatják azt. De a német vadász újra lecsap, ami elől újra dugóhúzóba menekülnek. Ezt a terhelést már nem bírja a megsérült motor és hatalmas szikrafelhő kíséretében letörik a légcsavar. Szerencséjükre ez nem okoz újabb károkat és a német vadász ismét eltűnik. Majd végül harmadszor is visszatér. Megint dugóhúzóba menekülnek, de ekkor szerencséjükre a toronygéppuskával már tüzet tudnak rá nyitni. Ez és hogy egyre közelebb Nürnberg és az ottani légvédelem – ami ugyanolyan veszélyes a német gépekre, mint a bombázókra -, a német vadász végül odébbáll. Barton ismét emelkedni kezd és irányba állni. Ezt megint az „R” (Resume level flight – Vissza vízszintes repülésbe) betűt morzézva jelzi a többieknek. A bombázótiszt, a navigátor és a rádiós viszont „P” betűnek érti, ami a Parachute – ejtőernyő, vagyis elhagyni a gépet. Ők azonnal így is cselekednek. Így csak a fedélzeti mérnök és a két géppuskás marad a sérült gépen Bartonnal. De ekkor sem döntenek úgy, hogy megszakítják a bevetést. Berepülnek a cél fölé, ahol Barton maga hajtja végre a bombavetést.

Ezután egy négy és fél órás út vár rájuk hazafelé, úgy hogy nincs navigátoruk és használható navigációs berendezésük, így a csillagok alapján tájékozódva repülnek. Kommunikálni sem tudnak kifelé, mert nincs rádiójuk. Végül sikerül elkerülniük a német légvédelmi körzeteket és a német vadászok sem találnak rájuk. Több órát a tenger felett repülve és közben reménykedve érik el Anglia közép-keleti partvidékét Durham megyénél. Ekkorra már szinte üresek az üzemanyagtartályok és a két bal oldali motor le is áll. Így már nem tudnak az ejtőernyős ugráshoz elegendő magasságba emelkedni és nincs más választásuk mint a kényszerleszállás. A gép süllyed, Barton a legénység három tagját a gép legszilárdabb része – a főtartó – mögé küldi, hogy vegyék fel a kényszerleszállási pozíciót, ő maga pedig lakott terület fölött repülve megfelelő helyet próbál találni a kényszerleszállásra.
Sunderland külvárosa, Ryhope egyik külső utcasora fölött húz el, de már annyira alacsonyan, hogy egy kéménynek ütközik, a gép pedig a házsor végén egy vasúti hidat letarolva a földbe csapódik. A hátsó része leszakad – benne a legénység három tagjával – és a vasúti pályára esik. Ez nem sokkal reggel 6 óra előtt történik, amikor a helyi bányászok éjszakai műszakja épp hazafelé tart. Szerencsétlen módon a gép szétrepülő darabjai egyikőjüket megöli.

Cyril Joe Barton sem éli túl a becsapódást és már holtan húzzák ki a roncsok közül. A leszakadt hátsó részben lévő három ember, sérülésekkel, de túléli a lezuhanást. Azok pedig akik tévedésből kiugrottak a gépből még Németország fölött, mind hadifogságba esnek.
Hősiességért és kitartásáért, hogy a kilátástalan körülmények és feltételek ellenére végrehajtotta a küldetését, valamint hogy mindent megtett legénysége megmentése érdekében Cyril Joe Barton posztumusz megkapja a Viktória Keresztet, a legmagasabb brit katonai kitüntetést.

A háború során ő az egyetlen a bombázóparancsnokság soraiból, aki Halifax pilótaként kapja meg ezt a kitüntetést.
Barton mindig is pilóta szeretett volna lenni. A háború kezdetekor mérnök gyakornok volt a Parnall Aircraft repülőgépgyárban, így mentessége volt a frontszolgálat alól. Mégis önként jelentkezett és kijárta, hogy pilóta kiképzést kaphasson. Legénységét, akikkel a Halifaxen repült, maga válogatta össze.

Halála után kézbesítették édesanyjának utolsó levelét, amiben többek között ezeket írta: „Remélem soha nem kapod meg ezt a levelet, de eléggé attól tartok, hogy meg fogod. Tudom, hogy a bevetések Németország fölött mit jelentenek, nincsnek illúzióim. Számításaim szerint egy repülős csak 20 bevetést él meg.” Ez volt a 19. bevetése. Fel is készült a halálra, ahogy öccsének írt erről utolsó levelében: „Teljesen felkészültem a halálra. A halál nem jelent számomra semmi félelmet. Nem tettem semmit, amiért dicsőséget érdemelnék.” És végül mégis tett.

Emlékét ma Ryhopeban a Barton park, illetve egy közeli utca, a Halifax Palace őrzi.