U-505 – a szerencse forgandó

U-505 – a szerencse forgandó

A szerencse forgandó, illetve minden éremnek két oldala van – tartja a két mondás. Igazak ezek az U-505 tengeralattjáróra is, aminek hol szerencséje volt, hol balszerencséje, hol szerencséje a balszerencsében, vagy fordítva. Igaz volt ez a vele kapcsolatba kerülőkre is.
Különös története végén viszont a világ lett szerencsére gazdagabb a háború egyik különleges emlékével és történetével.

Óceáni vadászatra tervezve

Az U-505 IXC osztályú – óceánjáró – tengeralattjáró. Ezt az osztályt arra tervezték, hogy egységei hosszú idejű és nagy hatótávolságú vadász és aknatelepítő bevetésekre legyenek képesek 13.450 tengeri mérföldes (24.910 km, 10 csomós – 19 km/óra sebesség mellett) hatótávukkal. Vízkiszorításuk 1.540 tonna, hosszuk 76,76 méter. Fegyverzetük 22 torpedó, egy 105 mm-es fedélzeti ágyú és csöves légvédelem, ami egységenként eltérő volt az adott időszakok előírásaitól függően. Az aknatelepítők 44 TMA vagy 66 TMB aknát tudtak szállítani. Legénységük 48-56 fő volt. 1939 és 1942 között összesen 54 egység készült belőlük.

A IX típusú óceánjáró tengeralattjáró osztályok

A hajó

Az U-505-re 1939. szeptember 25-én adták le a megrendelést. A werk 295 munkaszámú hajó gerincét 1940. június 12-én fektették le a hamburgi Deutsche Werft AG hajógyárban. 1941. május 24-én bocsátották vízre és 1941. augusztus 26-án állt hadrendbe Kapitänleutnant Axel-Olaf Löwe parancsnoksága alatt.

A szerencsés – de kis balszerencsével fűszerezett – kezdet

1. őrjárat

1942. január 19-én hajózik ki Kielből és megkerülve a Brit-szigeteket 16 nappal később érkezik meg a lorient-i tengeralattjáró bázisra. Út közben nem kerül kapcsolatba ellenséges hajóval.

2. őrjárat

Az 1942. február 11-én kezdődő és végül 86 napig tartó őrjárat során Afrika nyugati partvidékén cirkál és sikerül 4 hajót is elsüllyesztenie: a brit Benmohr, a norvég Sydhav, az amerikai West Irmo és a hollnad Alphacca hajókat. Balszerencse a szerencsében, hogy április 18-án viszont egy szövetséges légitámadásban ő maga is könnyebben megsérül.

3. őrjárat

Az 1942. június 7-től augusztus 25-ig tartó harmadik küldetésén elsüllyeszt két amerikai hajót, valamint a kolumbiai SS Roamar szkúnert, ami egy kolumbiai diplomata tulajdonában áll. Ez utóbbi tett is alapot szolgáltat majd ahhoz, hogy 1943. november 26-án Kolumbia is hadat üzenjen a Német Birodalomnak.

A szerencse megfordul

Új kapitány

1942. szeptember 6-án Kapitänleutnant Peter Zschech váltja a hajó kapitányi posztján Löwe kapitányt, aki egy betegség miatt nem tudja tovább ellátni azt. Löwe később törzstiszti beosztást kap a főparancsnokságon, majd 1944-ben a Fegyverkezési Minisztériumba kerül, a háború végén pedig egy haditengerészekből álló páncélelhárító ezred parancsnoka lesz.

Az új kapitány, a 24 éves Peter Zschech már tapasztalt tengeralattjárós tiszt. Egy évet szolgált az U-124-en, ahol ambiciózus, kemény tisztként ismerték meg, aki egyébként rossz természetű és nem érdekli a legénység morálja.

4. őrjárat

Az 1942. október 4-től december 12-ig tartó negyedik őrjáraton Dél-Amerika partjainál cirkál. November 7-én sikerül elsüllyesztenie az Ocean Justice brit teherhajót. Három nappal később Trinidad közelében a brit légierő egy őrjáratozó Lockheed Hudson felderítő repülőgépe lepi meg a felszínen haladó hajót. A Hudson alacsonytámad és egy 250 fontos (110 kg) bombával telibe találja a fedélzetet a torony mögött, nem sokkal a vízvonal fölött, megölve egy és megsebesítve egy tisztet a toronyban. Viszont a Hudsonra is átragad az U-505 balszerencséje, mivel a bombája egyik repeszével saját magát is eltalálja és nem messze az óceánba csapódik. Legénysége nem éli túl a becsapódást, ami viszont szerencse a németeknek, mivel így nem tudtak ismét rácsapni a tengeralattjáróra, vagy megadni a helyzetét. A találattól a tengeralattjáró súlyosan megsérül, a légvédelmi gépágyú kifordul a talapzatából, megrongálódik a nyomástest és víz ömlik be a gépházba. A szivattyúk nem működnek, így Zschech kapitány parancsot ad a hajó elhagyására. A parancs ellenére a műszaki személyzet megpróbálja megmenteni a hajót, aminek még működik a motorja. Két heti kemény munka árán sikerül is a hajót vízbiztossá tenni, amihez az U-462 ellátóhajó is segítséget nyújt. Az U-505 végül visszaevickél a lorienti tengeralattjáró bázisra, amivel a legsúlyosabban megsérült tengeralattjáró lesz, aminek sikerült valaha is visszajutnia a kikötőbe.

A sérülés az U-505 tornya mögött

A bázislakó

Javítása 6 hónapig tart, ami után sorban jönnek a meghiúsult őrjáratok.

Az ötödik őrjáratra 1943. július 1-én hajózik ki, de 13 nap után vissza is tér, miután 30 órás harcot folytat 3 brit rombolóval, ami során könnyebben megsérül.

A következő 4 őrjárata közül egyik sem tart tovább néhány napnál. Van hogy a francia munkások szabotázsa miatt, akik egyszer a dízel üzemanyag-tartályt fúrják ki, máskor pedig rossz hegesztéseket készítenek. De van hogy a hajó elektromos rendszerének műszaki hibája miatt kell visszafordulnia. Emiatt folyamatosan tréfák tárgya a hajó és legénysége. Egyik alkalommal, amikor sikertelen küldetésről térnek vissza, a dokkban “az U-505 vadászterülete” felirat fogadja, valamint Zschech kapitányt azzal ugratják, hogy amikor egyre kevesebb kapitány tér vissza az őrjáratokról, ő az egyetlen aki mindig.

A 10. bevetés – a kapitány nem bírja tovább

A hajó legénysége teljesen demoralizálva fut ki a 10. őrjáratra 1943. október 9-én. 1943. október 24-én az Azori-szigeteknél brit rombolók szúrják ki és támadják meg. A tengeralattjáró a mélyben keres menedéket miközben a rombolók intenzív mélyvízi bombázással próbálják semlegesíteni. Zschech kapitány a nyomás, a feszültség és a korábbi kudarcok súlya alatt mentálisan összeroppan és a vezérlőteremben a legénység szeme láttára főbe lövi magát. Az elsőtiszt Oberleutnant zur See Paul Meyer átveszi a parancsnokságot és sikeresen kimanőverezi a hajót a támadásból, majd visszatérnek a kikötőbe.

Zschech kapitány tettével az első tengeralattjárós lesz aki a pszichológiai nyomás hatására öngyilkos lesz tengeralattjáró fedélzetén, valamint az első kapitány aki mindezt hadihajó parancsnokaként csata közben teszi.

Megint egy új kapitány és a 11. őrjárat

A hajó élére új kapitány kerül, Oberleutnant zur See Harald Lange. Több tiszt és sokan a hajó legénységéből is kérik, hogy oszlassák fel őket és helyezzék át máshová. Karl Dönitz viszont úgy dönt, hogy ezt nem teszi meg, mert nem szeretné ha a történtek és a legénység katasztrófális állapotú morálja terjedni tudna más hajókon is az átvezénylésekkel.

Ilyen állapotban fut ki 1943 karácsony napján a hajó és csatlakozik a “Hela” farkasfalkához. De ez se tart sokáig, mert már 1944. január 2-án visszatérnek – az 1943. december 28-án harcban elsüllyedt német T-25 torpedóromboló 33 túlélőjét hozzák vissza.  

A 12. őrjárat

A tengeralattjáró 1944. március 16-án fut ki és indul dél felé Afrika nyugati partvidékéhez. Az őrjáratról viszont tudomást szerez a szövetséges hírszerzés az Ultra csoport révén, akik feltörték a Kriegsmarine egyik titkos üzenetét. Ebből megtudják, hogy Afrika nyugati partvidékénél Cape Verde vizein várható német U-bootok felbukkanása. Ezért a területre irányítják a 22.3 csapásmérő egységet (Task Group), ami a USS Guadalcanal kísérő-repülőgéphordozóból és 5 kísérő rombolóból áll Daniel V. Gallery kapitány parancsnoksága alatt. Feladatuk: keresés és megsemmisítés.

A USS Guadalcanal (CVE-60) Casablanca osztályú kísérő-repülőgéphordozó
U.S. NAVAL INSTITUTE PHOTO ARCHIVE

Az amerikaiak szerencséje

1944. június 4-én 11.09-kor az egyik romboló, a USS Chatelain szonárral észleli az U-505 tengeralattjárót mindössze 700 méterre magától. A kísérő rombolók megindulnak a felderített célpont felé, a Guadalcanal pedig a levegőbe küld meg egy F4F Hellcat vadászgépet és egy TBM Avenger torpedóvetőt a már a levegőben lévő F4F vadászgépe mellé. A Chatelain ér először a felszín közelében lévő U-505-höz és sündisznó töltetekkel támad elsőnek, de nem ér el találatot. Visszafordul egy újabb támadáshoz, közben pedig az egyik repülő kiszúrja a tengeralattjárót és megjelöli a helyzetét.

A USS Chatelain (DE-149) romboló 1944. májusában

A romboló addigra támadó helyzetbe kerül és ezúttal mélyvízi bombákkal támad. Vízoszlopok törnek a magasba és olajfoltok jelennek meg a vízfelszínen, majd nemsokkal ezután maga a tengeralattjáró is felemelkedik. Alig 7 perc kellett a szonár kapcsolat után, hogy a felszínre kényszerítsék. Az U-505 elektromos rendszere komolyan megsérül, nincs világítás és a kormányrúd is beragad. Lange kapitány menthetetlennek gondolja a hajót és parancsot ad annak az elhagyására. A legénység pánikszerűen menekül is a hajóról. Közben a felszínre emelkedett tengeralattjáróra a Chatelain és az időközben beérkező USS Pillsbury romboló, valamint a két Hellcat is tüzet nyit fedélzeti fegyvereiből. A beragadt kormány és a járó motor miatt a tengeralattjáró enyhe és lassú jobb fordulóban van, amit a Chatelain úgy értelmez, hogy támadni készül, ezért kilő rá egy torpedót, ami viszont nem talál. Az amerikaiak gyorsan rájönnek, hogy mi a helyzet és beszüntetik a tüzelést. A német legénységből egy matróz veszti életét az amerikai tűzben és többen megsérülnek, köztük a kapitány is.

A kép akkor készült amikor a német legénység elhagyta a tengeralattjárót

Az amerikaiak gyorsan összeállítanak egy nyolc fős különítményt Albert L. David hadnagy vezetésével a Pillsbury legénységéből, akik átszállnak a félig elsüllyedt tengeralattjáróra, hogy hátha találnak valami hasznosat és mozdíthatót. Meglepetésükre azt találják, hogy bár a hajó sérült, de a német legénység olyan pánikban hagyta el, hogy közben nem tett meg mindent azért, hogy biztosan elsüllyedjen és a titkos iratokat és eszközöket sem semmisítette meg. Az amerikaiak lezárják a kinyitott fenékszelepeket, megszüntetik a vízbetörést, leállítják a motort és semlegesítik az önmegsemmisítő tölteteket. Ezután összegyűjtik a németek által otthagyott térképeket, iratokat, kódkönyveket és a sértetlen Enigma rejtjelező készüléket.

Eközben az 58 német túlélőt a USS Chatelain és a USS Jenks veszi fedélzetére, akiket később a Guadalcanalra szállítanak át.

Az U-505 nagy fogás az amerikaiaknak, akiknek 1815 után most sikerült újra egy ellenséges hadihajót zsákmányul ejteni. Gallery kapitány – aki már egy ideje szeretne egy német tengeralattjárót elfogni – úgy dönt, hogy ahelyett, hogy elsüllyesztenék, megpróbálják elvontatni magukkal. Először a Pillsbury próbálkozik, de a tengeralattjáró folyton nekiütközik ezért felhagy a próbálkozással.

Ezután a Guadalcanal veszi vontatókötélre, amiről egy második különítmény száll át az U-Bootra, köztük a főgépésszel Earl Trosinoval. Ő lekapcsolja a dízel meghajtást a propellerekről és átállítja elektromosra, de nem indítja be az elektromotorokat. Így amikor a Guadalcanal elkezdi vontatni a tengeralattjárót, az áramló víz elkezdi forgatni a propellereket, amik meghajtják az elektromotorokat, amik kikapcsolva generátorként működnek és elkezdik feltölteni az akkumulátorokat. Ahogy töltődnek a telepek, úgy kapcsolják vissza az egyes rendszereket, elsőként a szivattyúkat amikkel elkezdik kinyomni a hajótérben lévő vizet, majd a ballaszt tartályokat is feltöltik levegővel. Ezeknek köszönhetően idővel a tengeralattjáró újra szépen úszik a víz felszínén. Három napig a Guadalcanal vontatja, majd átveszi az Abnaki haditengerészeti vontatóhajó, ami 1944. június 19-én érkezik meg vele Bermudára.

A titoknak titokban kell maradnia

A tengeralattjáró elfogásáról és a titkos anyagok ellenséges kézbe kerüléséről a Kriegsmarine-nak nincs tudomása, mert a legénység nem adott le rádióadást. Amíg ez így marad, addig igazán hasznosak a megszerzett júliusi és augusztusi kódkönyvek, mert ellenkező esetben amint a németek tudomást szereznének az elfogásról, azonnal megváltoztatnák a kódokat. Ezért elsőleges fontosságú, hogy a történtek titokban maradjanak.
Ezért a német legénységet teljesen elszigetelik, még később a többi német fogolytól is a louisianai Camp Ruston hadifogolytáborban. Még a Vörös Kereszt sem találkozhat velük, nem írhatnak a családjuknak sem.
A tengeralattjárót Bermudán átfogó vizsgálatnak és tesztelésnek vetik alá. Amerikai mintára átfestik és a USS Nemo nevet adják neki. A fedélzetén talált legújabb fejlesztésű német akusztikus torpedók is nagy fogás, azokat is alaposan megvizsgálják és kielemzik.
Az elfogásában részt vevő amerikaiakat pedig titoktartásra kötelezik.
A szövetségesek szerencséjére ezekkel együttesen sikerül is eltitkolni az elfogást és a Kriegsmarine a hajót elveszettnek tekinti, a legénységet pedig halottnak – még a családokat is értesítik erről.

Ez menti meg Gallery kapitányt is a hadbírósági ítélettől, ami azért indult, mert nem az előírásnak megfelelően járt el, hogy a titkos anyagok megszerzése után nem süllyesztette el a tengeralattjárót és ezzel a veszélyeztette a megszerzett kódok használhatóságát és a sikeres kódfejtést.

A három kulcsszereplő az U-505 tornyában
balról jobbra: Earl Trosino főgépész, Daniel V. Gallery kapitány és Albert L. David hadnagy

A megszerzett titkos iratok és az Enigma gép jó szolgálatot tesznek az óceán két partján a kódfejtőknek, mert az amerikaiak eljuttatják a megszerzett anyagot a Bletchley Parkban dolgozó brit kódfejtőknek is.

Összességében a megszerzett kódok és a megismert technika rövid- és hosszútávon is hozzájárult ahhoz, hogy a szövetségesek a háború végén még nagyobb sikerrel folytathassák a harcot a német tengeralattjárókkal, hogy azok kevesebb veszteséget tudjanak okozni a hadi- és teherszállító hajóknak.

Elismerések és hazatérés

Amerikai részről – amikor már nem sért titkot és lehetőség van rá – több kitüntetést is kapnak a különleges akcióban résztvevők.

Bátorságáért és kockázatvállalásáért az első átszálló különítmény parancsoka Albert L. David posztumusz megkapja a Kongresszusi Becsület Érdemrendet. Ő maga szívrohamban hal meg nemsokkal a kitüntetés átadása előtt, amit az özvegye vesz át 1945. október 5-én Truman elnöktől.

Különböző kitüntetéseket és elismeréseket kapnak még mások is az átszálló különítményekből, maga a 22.3 csapásmérő egység elnöki elismerésben részesül és végül Gallery kapitány is megkapja a Haditengerészeti Kiváló Szolgálatért Érdemérmet.

Gallery kapitány Washingtonban átadja az U-505 zászlaját Jonas H. Ingram admirálisnak

A német legénység a háború után hazatérhet Németországba – nem mind ezt választották -, nem kis sokkot okozva családjaiknak.

Az U-505 sorsa

Az európai háború végén a különleges sztori végül bekerülhet az amerikai újságokba. A hajó pedig részt vesz a hetedik háborús kötvényvásárlási kampányban. Bárki aki kötvényt vásárol, a hajóra is jegyet kap.

Az U-505 New Yorkban 1945-ben

Japán legyőzése és a második világháború vége után már nincs igazán szüksége az amerikai haditengerészetnek az U-505-re. Portsmouthban horgonyozik és úgy tervezik, hogy céltárgy lesz majd tüzérségi és torpedós éleslövészeteken. Gallery – ekkor már – ellentengernagy ellenzi ezt az elképzelést és egy tervet eszel ki a megmentésére. Beszél a bátyjával John Ireland Gallery atyával – aki katolikus pap és haditengerészeti káplán -, aki pedig Lenox Lohrral, a chicagoi Tudományos és Ipari Múzeum elnökével, akik egyébként is egy tengeralattjárót kerestek a gyűjteményükbe, hogy mit szólnának az U-505-höz? Lohrnak tetszik az ötlet és végül sikerül is kivitelezni, amikor 1954. szeptemberében az amerikai kormány hivatalosan a múzeumnak adományozza a hajót. Chicago városa pedig 250.000 dollár forrást biztosít a szállítására és elhelyezésére.
Az U-505 hivatalosan 1954. szeptember 25-én kerül a múzeum gyűjteményébe, amit háborús emlékműnek és az atlanti-csatában meghalt tengerészek emlékének ajánl.

Az U-505 megérkezik Chicagoba 1954. júniusában

Ezután megkezdődik a hajó helyreállítása, amiből akkorra már szinte minden mozdítható tárgy és alkatrész eltűnt. Lohr levelet ír azoknak a német vállalatoknak akik a hajó elemeit és alkatrészeit gyártották, hogy tudnak-e segíteni. Hihetetlen módon így szinte minden hiányzó részt sikerül megszerezni, ráadásul a német vállalatok ingyen adják azokat, mert szeretnék, hogy a német technológia ezen jelentős darabja ilyen módon minél eredetibb állapotában fennmaradjon.

A nagy munkával 1964-re, a hajó elfogásának 20. évfordulójára készülnek el. Ekkor adja vissza Gallery Langénak is azt a távcsövet, amit még a hajó elfogásakor kobzott el és azóta is nála volt. 2004-ben az eredeti periszkóp is visszakerül a tengeralattjáróra, amit a kiszerelése után a kaliforniai Sarkköri Tengeralattjáró Laboratóriumban használtak kísérleti célokra. Szintén ebben az évben a hajót egy új, szabályozható klímájú épületben helyezik el, mert a régiben károsodott a hajó belső tere, ami miatt restaurálásra is szükség volt. 2019-ben a múzeum újabb felújításokat végez rajta, amivel már szinte eredeti állapotába sikerül visszaállítani.

Az U-505-nek volt része szerencsében és balszerencsében is, ahogy ellenfeleinek is. Végül szerencsésen megmenekült az elsüllyedéstől és hogy céltárgyként szétlőjék, majd idővel visszakapta minden részért és régi fényét. Megmenekülésével a világ lett gazdagabb a második világháború egy különleges darabjával.

Linkek

A chicagoi Tudományos és Ipari Múzeum oldala

u-boat.net adatlap


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.