1944. június 7. szerda

D-Day +1

Egy nappal a partraszállást követően

A 6 partraszállt hadosztály igyekszik megerősíteni állását és egységes hídfőt létrehozni. A brit 50. Gyalogos Hadosztálynak sikerül elfoglalnia az előző napra kitűzött cél városát, Bayeuxt. A másik két város, Caen és Saint-Lô elfoglalása továbbra sem sikerül. Saint-Lô még nagyon messze van az amerikai erőktől, akiknek még rendezni kell soraikat az Omaha partszakaszon történt előző napi véres harcuk után. Caen körül pedig a német 21. Páncélos Hadosztály alkot erős védőgyűrűt.

Német bunker 5 cm-es löveggel a Gold partszakaszon

Eközben folyamatosan áramlik az utánpótlás és a hadianyag a partszakaszokra, valamint megkezdik összeállítani a mobil kikötőt a Mulberryt. Mivel a tenger ezen szakaszán nincs használható kikötő és az utánpótlás szállítása nem oldható meg folyamatosan a partraszállító hajókkal, ezért a szövetségesek előre legyártott, úszó vasbeton elemekből álló kikötőt hoznak magukkal. Az elemeket gondosan a helyükre úsztatják, majd összekapcsolják őket. Így egy, a tengerbe nyúló kikötőt építhetnek, aminek a végén már a mély merülésű szállítóhajók is kirakodhatják rakományukat. Két kikötő építését kezdik meg az egyiket az Omaha partszakasznál, amásikat a Gold partszakaszon, Arromanchesnál.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.