1944. február 17. csütörtök

A Gruppe Stemmermann kitör a katlanból

Miután a felmentő német III. Páncélos Hadtest előző nap lehetőségeihez képest elérte a legközelebbi pontot a katlantól 7 kilométerre, von Manstein kiadta a kitörési parancsot. A parancs értelmében a 239. számú magaslat – Zsurzsincsi vonalat kell a Gruppe Stemmermann-nak elérnie. Maga a vonal még szovjet egységek kézen volt, de erről nem tudtak a kitörők, ami később jelentős veszteséget okozott nekik. A 7 kilométeres kitörési sávba Konyev a szovjet 4. Gárda, 27. és 52. Hadseregeket, valamint az 5. Gárda Lovas Hadtestet vonta össze, és ezen a napon készült támadást indítani a katlan felszámolására.
A katlan ekkorra már csak egy 5 kilométer átmérőjű terület volt, erre zsúfolódott be a 6 hadosztály maradéka. A szovjetek heves tüzérségi és rakétavető tüzet zúdítottak a területre és a csatarepülőik is folyamatosan támadták a német egységeket. A helyzet kaotikus volt, sebesültek és szervezetlen egységek, tüzek, elhagyott és szétlőtt járművek mindenfelé, valamint a területen ragadt ukrán lakosok.
Szanderovka, a kitörési pontot csak “A pokol kapuja” néven emlegették.
A kitörést három harccsoport vezeti Generalleutnant Theo-Helmut Lieb parancsnoksága alatt, délen az 5. SS-Panzer-Division “Wiking”, középen a 72. Gyalogos Hadosztály a megerősített 105. Gránátos Ezreddel valamint északon a 112. Hadosztály csoport. A német 57. és 88. Gyalogos Hadosztályok legharcképesebb egységeiből alakított 6.500 fős utóvédet General Wilhelm Stemmermann vezeti. 1.450 nem járóképes sebesültet viszont kénytelenek hátrahagyni önkéntes orvosokkal és ápolókkal Szanderovkában.
A parancs értelmében február 16-án 23.00-kor kezdődik a kitörési kísérlet. A 105. Gránátos Ezred indul meg elsőként, csendben, feltűzött bajonettel. Másfél óra múlva sikerül áttörniük az első és a második szovjet védelmi vonalat is. Hajnali 4:10-re az első német zászlóaljak és ezredek Oktyabr-nál elérik a saját vonalakat. Reggel 6:30-kor a 105. Gránátos Ezred eléri Lisiankát.
A délen haladók a 239. számú magaslaton a szovjet 5. Gárda Harckocsi Hadsereg T-34-eseibe ütköznek. A magaslatot nem sikerül elfoglalniuk, így kénytelenek azt déli irányba megkerülni, viszont így a Gniloj Tikics folyó felé kell továbbhaladniuk, ahol a magaslat és a folyó alkotta csapdába esnek.
Napfelkeltére a helyzet kezd kaotikus lenni. A saras, csúszós terepen elakadt járműveket, páncélozott harcjárműveket és nehézfegyverzetet kénytelenek a németek elhagyni és megsemmisíteni. Konyev felismerve a kitörést, parancsot ad minden szovjet harckocsi és tüzérségi egységnek, hogy támadja a kitörő német alakulatokat, még az új JS-2 harckocsikkal felszerelt szovjet 20. Harckocsi Hadtestet is a területre irányítja.
A kitörés útjában álló szovjet 206. Lövész és 5. Gárda Ejtőernyős Hadosztályokat a német támadó ékek szétzúzzák, így nem marad a térségben megfelelő gyalogsági támogatás a szovjet harckocsiknak, amik így távolról, válogatás nélkül tüzelnek a nehézfegyverzet nélkül maradt menekülőkre.
A nap közepére a Gniloj Tikics folyónál csapdába esett és feltorlódott német egységek a T-34-esek folyamatos tüze mellett próbálnak átkelni a jeges vizű 15 méter széles, 2 méter mély folyón. Sok megrémült katona, ukrán civil és szovjet hadifogoly gázol a jeges vízbe, akik közül sokakkal végez a heves áramlat és a kihűlés. A túlparton a német 1. Páncélos Hadosztály fogadja a menekülőket, majd sikerül egy hidat is elfoglalniuk, valamint az utászok megfeszítetten dolgoznak, hogy új átkelőket építsenek. Mire az utóvéd ideér, ők már szárazon tudnak átkelni a felállított pontonhidakon, még 600 fő sebesültet is sikerül kimenteniük fogatolt járművekkel.
Végül a katlanban rekedt közel 60.000 főből 45.000-en kísérelték meg a kitörést, akik közül 27.703 német és 1.063 kisegítő orosz katonának sikerül kijutnia, továbbá 7.496 sebesültnek (ebbe nem számítva a korábban légi úton kimentett 4.161 főt). Közel 19.000 halottat, sebesültet és eltűntet kellett hátrahagyniuk, amivel a teljes veszteség eléri a 31.000 főt.
Szinte a teljes – főleg nehéz – fegyverzetüket elvesztették, és a már egyébként is megviselt 6 hadosztály végképp megszűnt egybefüggő egységnek lenni. Az életben maradtakat a hátországba és Lengyelországba küldik pihenni és kórházi kezelésre, vagy haza, eltávozásra. A hadosztályokat ezután újra kell szervezni és fel kell majd tölteni.
General Wilhelm Stemmermann az utóvéd harcokban veszti életét, amikor egy szovjet páncéltörő ágyú kilövi parancsnoki járművét.
Generalleutnant Theo-Helmut Lieb túléli a kitörést és később a háborút is.
A szovjet források 24.286 halott vagy eltűnt és 55.902 sebesültben adják meg a szovjet 1. és 2. Ukrán Frontok veszteségét az 1944. január 24 – február 17 időszakra.
A 2. Ukrán Front parancsnoka, Konyev Tábornok, a korszunyi harcokban nyújtott teljesítménye elismeréseként megkapja a Marsali rangot.
Az 1. Ukrán Front parancsnoka, Vatutyin Tábornok ellen ukrán nacionalisták merényletet követnek el 1944. február 29-én. Az ennek során szerzett sebesüléseibe 1944. április 15-én hal bele.
A korszunyi csatát mind a két fél győzelemként tüntette fel. A németek mint a hősiesség és bajtársiasság mintapéldáját, a szovjetek pedig mint a “Dnyeper Szálingrádja”-t, ahol 130.000 fős veszteséget okoztak a németeknek.
A valóságban a csata szovjet győzelemmel végződött, mert bár sikerült közel 40.000 főnek kijutnia a bekerítésből, ezek a hadosztályok gyakorlatilag megszűntek létezni, fegyverzetük nagy részét elvesztették, valamint újraszervezésük és feltöltésük is időbe telt. A szovjetek bár jelentős veszteséget szenvedtek, meg tudták állítani az átkarolásukra irányuló próbálkozást és a felmentő III. Páncélos Hadtestet, valamint teljesen szét tudták zilálni a kitörő erőket. Végül sikerült a területet elfoglalniuk és folytatták tovább előrenyomulásukat a Nagy Német Birodalom felé.

A szerzetesek elhagyják a cassinoi apátságot

Reggel 7:30-kor, a február 15-i és 16-i légi- és szárazföldi bombázást túlélt szerzetesek és környékbeli menekültek, az idős apát vezetésével a Liri-völgy irányába vezető ösvényen keresztül elhagyják az apátságot. Az útba eső első német elsősegély helyen ellátják a sebesülteket, valamint a szerzeteseket a Sant’Anselmo apátságba szállítják, kivéve Carlomanno Pellagallit, aki visszatér az apátságba. Később az apátságot megszálló német ejtőernyősök kísértetnek hitték amikor meglátták őt a romok között. Április 3 után viszont már senki sem látta többé.
Este ismét támadás indul az 593. számú magaslat ellen, a “Kígyófej” hegygerinc irányából. Ezúttal a Rajputana és Gurkha lövészek zászlóaljai támadnak, az előző nap kimerült British Royal Sussex Ezred tartalékban marad. A Himalája vidékéről származó gurkhák kezdetben jól haladnak a hegyi terepen, de az erős ellenállás megállítja őket, és a másnapig tartó harcokban súlyos veszteséget szenvednek akár csak a Rajputana lövészek.
A brit. 2. Új-Zélandi Gyalogos Hadosztály 28. Maori zászlóaljának 2 századának sikerül átkelnie a Rapido folyón és hídfőt létesítenie

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.